Az MTA Arany János-díjában részesült dr. Szász Levente, intézetünk egyetemi tanára

Frissítve: 2019/05/08

2019. május 7-én Budapesten, a Magyar Tudományos Akadémia (MTA) éves közgyűlésének keretén belül kerültek átadásra az intézmény Arany János-díjai, ahol a Fiatal Kutatói Díj kategóriában intézetünk oktatóját, dr. Szász Leventét tüntették ki. A díjjal az Akadémia olyan külhoni magyar tudósok, kutatók munkásságát ismeri el, akik fiatal kutatóként értek el jelentős tudományos eredményeket. Gratulálunk a rangos elismeréshez!

Az alábbiakban az MTA hivatalos méltatása és a díjazott bemutatása olvasható:

Szász Levente nemzetközi szinten is jelentős kutatói, valamint oktatói munkássága kiemelkedő az erdélyi közgazdaság- és gazdálkodástudomány területén. Lendülete, szorgalma, szakmai felkészültsége és kitartása példaértékű.

Tanulmányok: A kolozsvári Babeş–Bolyai Tudományegyetem Közgazdaság- és Gazdálkodástudományi Karán a gazdasági informatika, valamint ezzel párhuzamosan a pénzügy és bank szakán szerzett diplomát 2008-ban, magiszteri címet 2009-ben, üzletfejlesztési menedzsment, illetve vállalati pénzügyek szakon. Doktori tanulmányait részben Kolozsváron, részben a Budapesti Corvinus Egyetemen, valamint a Cambridge-i Egyetemen végezte. 2011-ben szerzett PhD-fokozatot.

Pálya: 2008-tól a Babeş–Bolyai Tudományegyetem Közgazdaság- és Gazdálkodástudományi Karán a Menedzsment tanszék oktatója, 2012-től a Közgazdaság- és Gazdálkodástudományi Magyar Intézet adjunktusa, 2015-től egyetemi docens. Ugyanezen évtől kezdődően a Közgazdaság- és Gazdálkodástudományi Kar magyar tagozatért felelős dékánhelyettese, 2019-től pedig professzora. Kutatásai elsősorban a vállalati folyamatok hatékony irányításához, a vállalati stratégia kialakításához, a vállalati hálózatok menedzsmentjéhez, valamint a legutóbbi időszak publikációit figyelembe véve a multinacionális vállalatok Kelet-Európában és más fejlődő régiókban betöltött szerepéhez kapcsolódnak.

Kutatási terület: Termelés- és szolgáltatásmenedzsment, folyamatmenedzsment, logisztika, ellátásilánc-menedzsment.

Publikációk: Szerzőként 2 könyvet, 6 könyvrészletet, valamint 31 tudományos folyóiratcikket jegyez olyan nemzetközi szinten is kiemelkedőnek számító tudományos folyóiratokban, mint az International Journal of Production Economics, a Journal of Manufacturing Technology Management vagy az International Journal of Operations & Production Management. 34 konferencia-közleményt jegyez, rendszeresen részt vesz a szakterület legelismertebb európai és világ-konferenciáin.

Tagságok, díjak: Az MTA köztestületének külső tagja, a Kolozsvári Akadémiai Bizottság Közgazdasági szakbizottságának titkára (2010-2014), majd elnöke (2014-jelen), Erdélyi Múzeum-Egyesület, Romániai Magyar Közgazdász Társaság, EurOMA – European Operations Management Association, AIB – Academy of International Business, IMSS – International Manufacturing Strategy Survey, GMRG – Global Manufacturing Research Group.

Romániai Közgazdaságtani Egyetemi Karok Egyesületének Debüt-díja (2014), Academy of International Business legjobb tudományos tanulmány díja (2015), Legjobb Témavezető az Erdélyi Tudományos Diákköri Konferencián társadalomtudományok kategóriában (2016), a Kolozsvári Akadémiai Bizottság Fiatal Kutatói Díja (2016), a Romániai Közgazdaságtani Egyetemi Karok Egyesületének legjobb nemzetközi gazdaságtudományi publikációjáért járó díja (2017), a Babeș-Bolyai Tudományegyetem Kutatói Kiválóság díja (2016, 2018).

További információk: https://mta.hu/dijak-kituntetesek/arany-janos-dij-a-tudomanyos-kutatasert-105812

Létrehozva: 2019/05/08

+