Betekintés a borok és az autóalkarészek világába

Frissítve: 2014/11/18

A Marketingtervezés tantárgy keretében a KGTK harmadéves diákjai tanulmányi kiránduláson vettek részt 2014. november 14-én. A hallgatók meglátogatták a Vinca borászatot és az Autonet Import autóalkatrész kereskedő vállalatot. A látogatások célja a tantárgy keretén belül megvalósításra kerülő marketingtervek kivitelezésének segítése volt. 

A Marketingtervezés tantárgy keretében a Közgazdaság- és Gazdálkodástudományi Kar harmadéves diákjai betekintést nyerhettek a bortermelés és az autóalkatrész forgalmazás világába a 2014. november 14-én megrendezésre került vállalatlátogatások keretében. A Marketingtervezés tantárgy felelőse, dr. Alt Mónika Anetta egyetemi docens, a Vinca borászathoz és a piacvezető Autonet Import autóalkatrész kereskedő vállalathoz szervezett szakmai látogatást. A szakmai látogatáson karunk 25 diákja vett részt.

A látogatások célja a tantárgy keretén belül megvalósításra kerülő marketingtervek kivitelezésének segítése volt. A látogatáson résztvevő hallgatók, kiscsapatokat alkotva ezeknek vállalatoknak készítenek marketing tervet.

A szakmai kirándulás első állomása a kárásztelki Vinca borászat volt, ahol Bereczki Csaba, a vállalat fiatal borásza vezette körbe a diákokat. Ennek köszönhetően sikerült megismerni hogyan készülhet bor acéltartályos illetve hordós érleléssel. Négy bor elkészülésének folyamatát részletesebben is megismertük, ezek a Friza, a Fehér házasítás, a Királyleányka és a Pinot Noir Rose. A látogatás fénypontja és hangulatfokozója a gyöngyöző Friza Királyleányka kóstolása volt.

A szakmai látogatás második állomása a szatmárnémeti székhelyű Autonet Import piacvezető autóalkatrész forgalmazó vállalat volt. Az Autonet Import marketing igazgatója, Ilonczai Tamás vezette körbe a résztvevőket a raktár részlegen, ahol a legújabb vonalkód rendszerű tárolás működik, majd megtekintésre került az elméleti és gyakorlati oktatóbázis, ahol a műszaki felnőttképzés zajlik belső kollégák és külső ügyfelek számára.  

A tanulmányi kirándulás a vállalatok működésének jobb megértését tette lehetővé, ezáltal is növelve a készülő projektek értékét és relevanciáját.

A céglátogatásról a szatmár.ro is beszámolt.

Biró Ágota, III. éves marketing szakos diák

 
 

Létrehozva: 2014/11/18

+