Diákjaink bejutottak az Entrepreneursip Competition Vilnius nemzetközi döntőjébe

Frissítve: 2014/02/12

2014-ben tizenkettedik alkalommal került megrendezésre Vilniusi Egyetem Közgazdaságtani Kara által szervezett Entrepreneurship Competition Vilnius. A versenyre Európa-szerte számos csapat nevezett be, intézetünket a Synergy csapat képviselte. Az első két forduló eredménye alapján a csapat kiváló harmadik helyezéssel jutott be a verseny nemzetközi döntőjébe.

 
2014-ben tizenkettedik alkalommal került megrendezésre a litvániai Vilniusi Egyetem Közgazdaságtani Kara által szervezett Vállalkozói Verseny (Entrepreneurship Competition Vilnius). A versenyre Európa-szerte számos csapat nevezett be, intézetünket a Synergy csapat 4 tagja képviselte: Ábrán Csilla, Albert Gáspár, Kovács Anita és Német Hunor. Az első két forduló eredménye alapján a csapat kiváló harmadik helyezéssel jutott be a verseny nemzetközi döntőjébe.
 
A verseny hagyományosan angol nyelven zajlik és 3 fordulóból áll. Az első fordulóban a csapatok feladata egy rövid bemutatkozó videó összeállítása, a másodikban pedig egy üzleti terv készítése egy megadott termékre – az idén egy forradalmasító bicikli tartozék, a Rubbee bevezetése volt a feladat. Az első két forduló online módon zajlott, az itt legtöbb pontot összegyűjtő 10 csapatnak adatott meg a lehetőség, hogy Vilniuszban, élőben is összemérhesse tudását és felkészültségét. További információk a versenyről: http://www.ecvilnius.com/.
 
A Synergy csapat sikeresen teljesítette az első két fordulót: a 10 továbbjutó csapat közül a harmadik legtöbb pontot sikerült megszereznie, ezáltal biztosítva helyét a verseny döntőjében. A végső megmérettetésre 2014. március 5-8 között kerül sor a litván fővárosban.
 
Szurkolunk nekik!
 
 

Létrehozva: 2014/02/12

+