Döntős szereplés az OTP Bank Románia Erdély Pitch 2017 versenyén

Frissítve: 2017/12/05

Az OTP Bank Románia által szervezett Erdély Pitch 2017 esettanulmány verseny top 6-os bukaresti döntőjébe jutott, és ott remekül helyt állt intézetünk Fortune fantázianevű hallgatói csapata. A csapat tagjai Costiniuc Norbert-Dániel, Géger Gyopár, Kelemen Kincső, Kiss Norbert, illetve Vojkuj Csongor voltak. A verseny győztese a The House csapat lett, melynek tagja volt Mészáros Tibor egykori hallgatónk is. Gratulálunk hallgatóinknak és volt hallgatónknak!

2017. október 22. és november 27. között első ízben került megrendezésre az Erdély Pitch 2017 esettanulmány-oldó verseny, melynek szervezője az OTP Bank Románia volt.

Kolozsvárt, a Babeș–Bolyai Tudományegyetem Közgazdaság- és Gazdálkodástudományi Kar Magyar Intézetét a Fortune és a Batman Consulting (ez utóbbi csapat Gergely Andrea Pénzügy és bank szakos III. eves hallgatónkkal) csapatok képviselték.

A vetélkedő három fordulóból állt, melyből az első kettő online került megrendezésre. A csapatoknak a feladatok kiküldése után egy hét állt rendelkezésükre, hogy beküldjék megoldásukat, mely egy vezetői jelentésből és egy videóból állt. Az első két forduló során a csapatoknak először egy kommunikációs kampányt kellett tervezniük városuknak, majd kiválasztaniuk a helységükből egy vállalatot, melynek jövőbeli stratégiát kellett kialakítani.

A döntőbe hat csapat jutott tovább, mely Bukarestben, az OK Centerben került megrendezésre 2017. november 25-én. Csapataink közül a Fortune kvalifikálta magát a végső megmérettetésre, melynek tagjai Costiniuc Norbert-Dániel (Pénzügy és bank II. év), Géger Gyopár (Marketing, III. év), Kelemen Kincső (Gazdasági informatika, II .év), Kiss Norbert (Pénzügy és bank, III. év), illetve Vojkuj Csongor (Gazdasági informatika, II. év) voltak. Feladatuk az volt, hogy egy applikációt tervezzenek az OTP számára, amely ösztönzi a megtakarítást, illetve a családon belüli zsebpénz-utalást segíti elő.

A Fortune csapatunk remekül helyt állt a versenyen. A végső győztes a csíkszeredai The House csapat lett, melynek tagja volt Mészáros Tibor egykori Pénzügy és bank szakos hallgatónk is. Gratulálunk minden részvevőnek!

 

Létrehozva: 2017/12/05

+