Eredményes szereplés a XXI. Erdélyi Tudományos Diákköri Konferencián

Frissítve: 2018/05/29

Kiváló eredményeket értek el intézetünk hallgatói a 2018. május 24-27. között megrendezett XXI. ETDK három közgazdaság- és gazdálkodástudományi szekciójában. Gratulálunk minden ETDK résztvevő hallgatónak és témavezető oktatónak! Ugyanakkor köszönetet mondunk a zsűrizésben résztvevő oktatóknak és gazdasági szakembereknek!

A Közgazdaság- és Gazdálkodástudományi Magyar Intézet három gazdaságtudományi szekciónak adott otthont a 2018. május 24-27. között megszervezett XXI. Erdélyi Tudományos Diákköri Konferencia keretében. Ez a tanév is kiemelkedő volt kutatásban, a három szekcióban 31 dolgozat került bemutatásra, melyből a bírálók intézetünk hallgatóinak 16 dolgozatát díjazták. Külön kiemelendő, hogy a szervezők tájékoztatása szerint az ETDK-k történetében először fordult elő, hogy két szekcióban is ugyanazon hallgató szerezte meg az első díjat: intézetünk diákja, Csíki Ottó idén mind a Menedzsment, mind pedig a Pénzügy szekcióban I. helyezést ért el két különböző tanulmánnyal.

Ezúton is gratulálunk minden hallgatónak és témavezető oktatónak, valamint köszönetet mondunk a zsűrizésben résztvevő oktatóknak és gazdasági szakembereknek!


Marketing szekció


1. hely  Korcsmáros Boglárka: A készpénz jövője, avagy a mobilfizetési megoldások fogyasztói elfogadásának vizsgálata • Témavezető: dr. Săplăcan Zsuzsa, egyetemi adjunktus

2. hely  Géger Gyopár: A csomagolás eladja a terméket- a fogyasztói környezettudatosság szerepe a vásárlási döntésben • Témavezető: dr. Săplăcan Zsuzsa, egyetemi adjunktus

3. hely • Szabó Anett: A 21. század órája nem ketyeg- okosórák a funkción innen és túl • Témavezető: dr. Săplăcan Zsuzsa, egyetemi adjunktus

Dicséret  Vicol Koppány: Városmarketing - a városlakók nézőpontja • Témavezető: dr. Săplăcan Zsuzsa, egyetemi adjunktus


Menedzsment szekció


1. hely • Csíki Ottó: Az elektromos autók gyártásának és elterjedésének kihívásai a következő évtizedben • Témavezető: dr. Szász Levente, egyetemi docens

2. hely • Balog Miklós: Motivációs rendszer kidolgozása a Bendkopp vállalat számára • Témavezető: dr. Györfy Lehel, egyetemi docens

2. hely • Pap Eszter: Leanmenedzsment-eszközök a folyamatfejlesztés szolgálatában: hatékonyságfejlesztés egy textilipari vállalatnál • Témavezető: dr. Szász Levente, egyetemi docens

3. hely • Horváth Adrienn-Adél: A sharing economy-ra épülő üzleti modell elterjedése és hatása a romániai városi közlekedésre  Témavezető: dr. Szász Levente, egyetemi docens

3. hely • Éltes Rita: A fogyasztói élmény menedzsmentje és annak hatása egy vendéglátó egység eredményességére • Témavezető: dr. Szász Levente, egyetemi docens

Dicséret • Boros Éva: A készletmenedzsment optimalizálása az ellátási hálózat szintjén Témavezető: dr. Szász Levente, egyetemi docens

Dicséret • Fábián István: Előrejelzési módszerek alkalmazása a készletmenedzsment optimalizálásában  Témavezető: dr. Szász Levente, egyetemi docens


Pénzügy szekció


1. hely • Csíki Ottó: Vevőérték-számítási módszer alkalmazása a hűségesítési döntések megalapozására • Témavezető: dr. Szász Levente egyetemi docens

2. hely • Bálint Alexandra Teodóra: Egy mezőgazdasági vállalat mint projektvállalat értékének a meghatározása és ennek hatása a tulajdonos vállalat értékére • Témavezető: dr. Rácz Béla Gergely egyetemi tanársegéd

3. hely • Bálint Orsolya: A piaci szerkezet és erő mérése az élelmiszer jellegű vegyesbolti kiskereskedelemben • Témavezető: dr. Molnár Judit egyetemi adjunktus

Dicséret • Boga Bence: Új termék bevezetése utáni vállalati érték meghatározása • Témavezető: dr. Szász Levente egyetemi docens

Dicséret • Nagy Evelin: Monetáris politika alakulása inflációs célkövetést alkalmazó országok esetén • Témavezető: dr. Nagy Ágnes egyetemi docens

Létrehozva: 2018/05/29

+