Európa legjobbjai között versenyeztek hallgatóink

Frissítve: 2016/08/24

2016. augusztus 12-14. között került megrendezésre Budapesten a Solver's Cup nemzetközi esettanulmány verseny. A meghívásos gyakorlati versenyen nyolc ország kilenc egyetemi hallgatói csapata vett részt. Romániát a BBTE Közgazdaság- és Gazdálkodástudományi Magyar Intézetének hallgatói képviselték, ezúttal is remek teljesítménnyel helyt állva az erős nemzetközi mezőnyben.

2016. augusztus 12-14. között először került megrendezésre a Case Solvers szervezésében a Solver's Cup nemzetközi esettanulmány verseny Budapesten. A meghívásos gyakorlati versenyen nyolc ország kilenc egyetemi hallgatói csapata vett részt a következő országokat képviselve: Ausztria, Lengyelország, Magyarország, Nagy-Britannia (Glasgow és Oxford), Románia, Svájc, Szerbia és Szlovénia. Romániát a Babeș-Bolyai Tudományegyetem Közgazdaság- és Gazdálkodástudományi Magyar Intézetének hallgatói képviselték, ezúttal is remek teljesítménnyel helyt állva az erős nemzetközi mezőnyben.

A versenyen a négy fős csapatoknak 24 óra állt rendelkezésre, hogy a banki szoftvereket gyártó Loxon Solutions számára kidolgozzanak egy olyan stratégiát, amely a “hogyan váljon a vállalat globális szereplővé egy niche piacon?” kérdésre ad választ.

Romániát és a BBTE KGTK Magyar Intézetét Fekete Réka (Vállalkozásmenedzsment mesteri 1. év), Kiss Alpár (Vállalkozásmenedzsment mesteri 2. év), Nagy Hunor Györk (Menedzsment 3. év) és Szabó László Tamás (Vállalkozásmenedzsment mesteri 1. év) képviselték jó szakmai teljesítménnyel.

A verseny 3 csapatos csoportfodulókkal indult, ahonnan a győztes csapatok jutottak tovább a verseny döntőjébe. Intézetünk csapata az oxfordi és ljubljanai csapatokkal versenyzett egy csoportban. A verseny végső győztese az oxfordi csapat lett.

Gratulálunk hallgatóinknak!

Létrehozva: 2016/08/24

+