Győzelem és dobogós helyezések az „Év esetoldója” menedzsment versenyen

Frissítve: 2017/05/10

Deák Péter (Gazdasági informatika) első, Deák Levente (Pénzügy és bank) második, Éltes Rita (Menedzsment) harmadik helyet szerzett csapatával a budapesti helyszínű „Év esetoldója” menedzsment versenyen. Idén a Kárpát-medence legjobb esettanulmány oldóinak rangsorában Deák Péter végzett az élen, Éltes Rita pedig második lett. Gratulálunk! 

2017. május 4-én negyedik alkalommal került megrendezésre a CaseSolvers és a Vialto Consulting által szervezett Év Esetoldója menedzsment verseny Budapesten. A versenyen személyes meghívásos alapon a legrangosabb magyarországi és nemzetközi esettanulmány-versenyeken legjobb összesített eredményeket elérő egyetemi hallgatók vehettek részt. Az esemény döntőjére az Év Esetoldója Rangsorban elért összpontszám és helyezés alapján bejutott legjobb 12 versenyző közül négy hallgató is a BBTE Közgazdasági- és Gazdálkodástudományi Magyar Intézetéből került ki: Éltes Rita (Menedzsment, 2. év), Géger Gyopár (Marketing, 2. év), Deák Levente (Pénzügy és bank, 3. év) és Deák Péter (Gazdasági informatika, 2. év). A versenyzőket a helyszínen osztották be csapatokba, majd a csapatok az ENKSZ, vagyis az Első Nemzeti Közműszolgáltató menedzsment kihívásaira adtak gyakorlati válaszokat a vállalati szakemberekből álló zsűrinek. A versenyen Deák Péter első, Deák Levente második, Éltes Rita harmadik helyet szerzett csapatával.

A versenyen elért eredmények után intézetünk két hallgatója, Éltes Rita és Deák Péter egyenlő pontszámmal végzett a teljes tanévbeli eredményeket összesítő Év Esetoldója Rangsor élén. Mindketten tagjai voltak az idei tanévben a Budapesti Corvinus Egyetemen szervezett Országos Esettanulmány Versenyen győztes, a Budapesti Műszaki Egyetem szervezésében zajlott Eset Pro versenyen győztes, illetve a Harvard International Consulting Competition helyszíni döntőjére kijutó kolozsvári csapatnak, mely mellett Éltes Rita két harmadik helyet (a Pécsi TE és az Év esetoldója versenyen), Deák Péter pedig egy első helyet (Év esetoldója verseny) jegyezhetett. Így Éltes Rita és Deák Péter között csupán a helyszíni forduló eredménye döntött az Év Esetoldója díjról. Ennek értelmében Deák Péter, a versenyen szerzett helyezése és a 2016-2017-es tanév során elért összes versenyeredménye alapján elnyerte az Év Esetoldója díjat is.

Gratulálunk hallgatóinknak!

Létrehozva: 2017/05/10

+