Indul a Kolozsvári Egyetemista Esettanulmány Verseny 2015

Frissítve: 2015/02/23

A Babeş-Bolyai Tudományegyetem, Közgazdaság- és Gazdálkodástudományi Kar (BBTE KGTK) Magyar Intézete és a Pro Oeconomica Egyesület szervezésében, 2015. március 8-án kerül megrendezésre a kar alapképzéses és mesteris hallgatói számára kiírt Kolozsvári Egyetemista Esettanulmány Verseny döntője. Jelentkezz most!

A Babeş-Bolyai Tudományegyetem, Közgazdaság- és Gazdálkodástudományi Kar (BBTE KGTK) Magyar Intézete és a Pro Oeconomica Egyesület szervezésében, 2015. március 8-án kerül megrendezésre a kar alapképzéses és mesteris hallgatói számára kiírt Kolozsvári Egyetemista Esettanulmány Verseny (KEEV 2015) döntője. A kolozsvári esettanulmányozás történetében ez már a 20. esettanulmány megoldó verseny.

Az esettanulmány verseny legfőbb célja, hogy a résztvevő csapatok egy helyi vonatkozású, valós gazdasági helyzettel és problémával ismerkedjenek meg, és ennek megoldása során a megszerzett gazdasági ismere teiket gyakorlati helyzetben is kamatoztathassák. A versenyen 4 főből álló csapatok mérik össze tudásukat, kommunikációs illetve problémamegoldói képességüket az esettanulmányok megoldása, valamint a zsűri és aközönség előtt történő bemutatás során.

A versenyen résztvevő csapatok egyetemi alapképzésben (1-3. év) vagy mesteri képzésben (4-5. év) résztvevő hallgatókból tevődnek össze. A verseny a Babeş-Bolyai Tudományegyetem, Közgazdaság- és Gazdálkodástudományi Kar magyar tagozatos hallgatóinak szakmai fejlődését célzó rendezvény, amelyen más egyetemek és karok hallgatói az alábbi két feltétel együttes teljesülése mellett vehetnek részt:

  • csapatonként legfeljebb egy nem BBTE KGTK magyar tagozatos hallgató;
  • magyar tagozaton tanul vagy az adott városban és az adott szakmában nincs magyar oktatás.

A zsűri tagjai kizárólag gazdasági szervezetek képviselőiből kerülnek ki, akik nem csupán a résztvevő csapatok teljesítményét értékelik, hanem az egyes bemutatók után kérdéseikkel, gyakorlati észrevételeikkel közvetlen kapcsolatba is kerülhetnek a hallgatókkal.

  • 2015. február 27. (péntek), 22:00 – Csapatok jelentkezési határideje
  • 2015. március 2. (hétfő), 12:50 – Esettanulmányok kiosztása a csapatoknak
  • 2015. március 6. (péntek), 23:59 – Megoldások leadási határideje
  • 2015. március 8. (vasárnap), 10:00-10:30 – Csoportbeosztás és bemutatási sorrend kisorsolása
  • 2015. március 8. (vasárnap), 10:30-14:30 – A verseny lebonyolítása (elődöntő csoportokban 12:30-ig, majd nyilvános döntő a továbbjutó csapatokkal 13:00-tól)
  • 2015. március 8. (vasárnap), 15:00 – Eredményhirdetés, kiértékelés, állófogadás

Jelentkezés

A versenyre jelentkezni a megadott határidő lejárta előtt lehet, a jelentkezési lap kitöltésével és elküldésével a keev.bbte@gmail.com e-mail címre. A jelentkezési lap letölthető innen.

A verseny részletes leírása, szabályzata elérhető ezen a linken: KEEV 2015

Létrehozva: 2015/02/23

+