Kiállítás látogatás a Business-to-business marketing tantárgy keretében

Frissítve: 2019/04/18

Április 12-én, pénteken, harmadéves diákjaink, a business-to-business marketing tantárgy keretében, tanulmányi látogatást tettek az Agraria kiállításon, ami a Kolozsvár melletti Zsukon került megszervezésre. A kiállítás megtekintése lehetőséget nyújtott a diákoknak, hogy az órán szerzett B2B marketing készségek működését a gyakorlatban is megfigyelhessék. A kiállításra dr. Seer László, egyetemi adjunktus, a tárgy oktatója kísérte el őket.

Április 12-én a harmadéves diákok ellátogattak a 24. Agraria, Nemzetközi Mezőgazdasági, Élelmiszeripari és Csomagolástechnikai Szakkiállításra, ahol gyakorlatban is megfigyelhettük a B2B marketing tantárgy keretein belül tanultakat. Az AGRARIA kiállítás teret ad mezőgazdasági területén tevékenykedő  gazdálkodóknak, szakembereknek, vezetőknek ezzel egy optimális kommunikációs platformot nyújtva, ahol a résztvevők új szerződéseket köthetnek, megszilárdíthatják üzleti kapcsolataikat a korábbi ügyfelekkel. E mellett  megbeszélhetik a mezőgazdaságban, az élelmiszeriparban és az állattenyésztésben mutatkozó új tendenciákat és újításokat. A kiállítás nem csak a mezőgazdaságban jártas emberek számára izgalmas, ugyanis rengeteg szórakoztató esemény van, melyel játékosan ismerkedhetünk a mezőgazdasági tevékenységekkel. Számomra is nagyon izgalmasnak bizonyúlt a kiállítás ahol a traktort is  vezethettünk, de megmérethettük a tudásunk egy mezőgazdasági kvízben is és sok más érdekes standnál is elszórakozhattunk. 

Máté Anita, Pénzügy és Bank szak, III. év

Létrehozva: 2019/04/18

+