Mindhárom csapatunk döntős lett az Eset Start menedzsment versenyen

Frissítve: 2018/11/21

Mindhárom csapatunk bejutott a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Eset Start menedzsment versenyének nyolcas döntőjébe, amelyen a kezdő esettanulmányozók mérhették össze tudásukat. A túlnyomórészt első éves hallgatókból álló csapataink jó szakmai teljesítményt nyújtva sikeresen helytálltak a versenyen. Gratulálunk hallgatóinknak!

2018. november 17-18. között került megrendezésre a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetemáltal kezdő esettanulmányozóknak szervezett Eset Start esettanulmány verseny Budapesten. Az elődöntőbe jutás feltétele egy selejtező fordulón való részvétel és jó teljesítmény volt, ahol a hagyományos televíziók lehetőségeit kellett tárgyalni az internetes televíziók által generált versenyhelyzet mellett. Az elődöntő feladata egy hallgatói toborzási stratégia kialakítása volt a Budapest Business School számára, míg a döntőben stratégiát kellett kidolgozni egy vállalat számára. Csapataink sikerrel vették a selejtező forduló és az elődöntő kihívásait, és jó teljesítményt nyújtottak a döntőben is.

Csapataink összetétele:

  • Codex csapat: Boga Balázs, Tiboldi Dorka, Szép Hunor, Borsos András
  • Motion csapat: Farkas-Hegyi Beatrix, Tempfli Ákos, Mag Róbert, Izsák Réka
  • Esetleg csapat: Andrási Dóra, Győri Anett, Tankó Ervin, Kiss Mihály

Gratulálunk hallgatóinknak!

Létrehozva: 2018/11/21

+