Tanulmányi kirándulás a Vidékfejlesztés tantárgy keretében

Frissítve: 2014/05/29

Május 26-án tanulmányi kiránduláson vettek részt a KGTK diákjai a Mezőségen. A lelkes csapat a bonchidai Bánffy-kastélyban a Transylvania Trust Alapítvány és a Helyi Akció Csoport munkatársait faggatták tevékenységeikről, majd a Kallós Zoltán Múzeum és Népművészeti Központba látogatott el.

A Vidékfejlesztés tantárgy keretében – Kerekes Kinga tanárnő szervezésében – 2014. május 26-án tanulmányi kiránduláson vettek részt a KGTK Vállalkozásmenedzsment mesteris, illetve a Szociológia és Szociális Munka Kar Településfejlesztésben alkalmazott szociológia mesteris diákjai.

A lelkes diákcsapat először a Bonchidai Bánffy kastélyba látogatott el, ahol rövid betekintést nyerhettek a kastély és Bánffy Miklós életébe. A felújítás alatt álló kastély a térség egy jelentős turista látványossága, amely a vidék gazdaságára is nagy hatással van. Számos rendezvénynek ad otthont ez a gyönyörű környezet, és a Transylvania Trust Alapítvány munkatársai igyekeznek bevonni a helyi termelőket és gazdákat, hogy ezeken a rendezvényeken népszerűsítsék és értékesítsék autentikus portékáikat.

Mivel a tananyag fontos része a Helyi Akció Csoportok tevékenységének megismerése, ezért a bonchidai székhelyű Erdélyi Szamos HACS (GAL Someş Transilvan)munkatársai is eljöttek a kastélykertbe és ott bővebben kifejtették a diákoknak, hogy mivel foglalkoznak és hogyan viszik véghez a Helyi Fejlesztési Tervben meghatározott célkitűzéseket. A diákok ezután betekintést nyerhettek a HACS irodájába, amely a helyi önkormányzat épületében működik.

A következő megálló a válaszúti Kallós Zoltán Múzeum és Népművészeti Központ volt, ahol egy páratlanul gazdag és változatos kiállítást tekinthettek meg a látogatók. Közel 3.000 kiállított tárgy és egy jól felkészült, kedves idegenvezető segített visszarepíteni az időben és megismertetni a diákokkal a 18., 19. és 20. századi népi szokásokat és motívumokat. A helyszínen Kallós Zoltánnal is találkoztak a diákok, meghallgathatták történeteit és kifaggathatták a gyűjtőmunka érdekes részleteiről. A csapat a Kallós Alapítvány által létrehozott Szórványkollégium bentlakóival együtt ebédelt, majd Balázs Bécsi Gyöngyi elnök ismertette a Mezőségi Oktatási Programot.

Az utolsó megálló Kolozson volt, ahol a csapat a mozgalmas napot egy közös sütkérezéssel, (és, nem mellékesen, vidékfejlesztésről szóló cikkek bemutatásával) zárta.

Jakab Eszter

Létrehozva: 2014/05/29

+