Tusványos

Frissítve: 2011/07/27

Különböző sátrak égisze alatt a magyar intézet szakkollégiumai már hármadik éve képviseltetik magukat a Tusványos - Bálványosi Nyári Szabadegyetemen és Diáktáborban.

A cél minden évben az, hogy az előadásokon és tevékenységeken résztvevők közelebb kerüljenek a közgazdaság- és gazdálkodástudomány területéhez, megértsenek alapvető, a mindennapi életben használható összefüggéseket, melyekkel képesek lesznek gazdaságpolitikai intézkedéseket értelmezni, kritikusan tekinteni. Ugyanakkor célunk az is, hogy a tagozat szakkollégistáinak munkásságát mutassuk be, ezzel irányt mutatva azoknak, akik az erdélyi értelmiség részét fogják képezni. Előadóink nemzetközileg elismert gyakorlati szakemberek, akik párbeszédszerűen közelítenek meg az erdélyi ifjúság számára égető kérdéseket. A tevékenységek során oktatási céllal megrendezett szórakoztató jellegű játékokkal járulunk hozzá a tábor színvonalának emeléséhez.

Létrehozva: 2011/07/27

+