Babeş–Bolyai Tudományegyetem, Kolozsvár

Főoldal / Kitüntetések, díjak /

A KAB Fiatal Kutatói Díjában részesült dr. Szász Levente, dékánhelyettes

A Magyar Tudományos Akadémia területi bizottsága, a Kolozsvári Akadémiai Bizottság (KAB) 2016. november 4-én rendezte meg a Magyar Tudomány Ünnepe konferenciát. A konferencia keretében a 2016-ban elért kivételes tudományos eredményeiért a társadalomtudományok kategória Fiatal Kutatói Díját dr. Szász Levente vehette át.

2016. november 4-én a Kolozsvári Akadémiai Bizottság (KAB) a Babes-Bolyai Tudományegyetem főépületében tartotta meg a Magyar Tudomány Ünnepe alkalmából szervezett konferenciát, mely egyben gróf Széchenyi István születésének 225. évfordulójáról is megemlékezett. A KAB mellett a rendezvény társszervezői Magyarország Kolozsvári Főkonzulátusa és a Babeș-Bolyai Tudományegyetem voltak.

A rendezvényen került sor a 2016-os év tudományos díjainak kiosztására, amelyeket a legkiválóbb erdélyi magyar kutatók vehetnek át. Társadalomtudományi kategóriában kiváló eredményeinek elismeréseképpen a 2016-os év Fiatal Kutatói Díját dr. Szász Levente, egyetemi docens, karunk magyar tagozatért felelős dékánhelyettese vehette át.

A laudációt dr. Székely Imre, a KAB Közgazdaságtudományi Szakbizottságának titkára mondta. A laudáció szövege itt olvasható: laudáció.

További beszámolók a rendezvényről a KAB honlapján (http://kab.ro/subpages/hir/h-tv-g-n-zajlott-a-magyar-tudom-ny-nnepe-kolozsv-ron-856) és a Szabadságban (http://szabadsag.ro/-/gorcso-alatt-szechenyi-eletmuve-a-magyar-tudomany-unnepen) olvashatók.

Gratulálunk a rangos elismeréshez és további sikeres munkát kívánunk!

Közgazdaság- és Gazdálkodástudományi Nemzetközi Konferencia 2013

Felvételi

A Babeş–Bolyai Tudományegyetem Közgazdaság- és Gazdálkodástudományi Magyar Intézet felvételit hirdet a 2017–2018 tanévre. A diákok négy alapkézés és három mesterképzés szak közül választhatnak. A nappali tagozatos képzést távoktatás is kiegészíti.

További felvételi információk itt

© 2011 Közgazdaság- és Gazdálkodástudományi Magyar Intézet, Babeş–Bolyai Tudományegyetem, Kolozsvár

Design és programozás a Weblap.ro