11 hallgatónk vett részt nemzetközi Erasmus mobilitáson ebben a félévben. Légy te is részese a program folytatásának!

Frissítve: 2023/01/29

Mindig is szerettél volna más kultúrákat megismerni, gondolkodtál azon, hogy milyen más országban az egyetemista élet?

Az Erasmus erre és még sok másra is megoldást nyújt. A kolozsvári Babeș-Bolyai Tudományegyetem Közgazdaság- és Gazdálkodástudományi Karának magyar tagozatos diákjai minden évben Európa legkitűnőbb gazdasági egyetemein töltenek el fél évet, ahol nem csak az egyetemünkön megszerzett tudásukat kamatoztatják, hanem fejlesztik nyelvi készségeiket, illetve megismerkedhetnek más országok szakembereivel, oktatóival és nem utolsó sorban diáktársaikkal, akik akár későbbiekben kollégáikká is válhatnak.

Az Erasmus program egy olyan lehetőség, amivel mindenképp érdemes éljen az, aki szeretne világot látni, tudást szerezni és azt itthon kamatoztatni. A 2022-2023-as tanév első félévében 11 diák vett részt a magyar tagozatról a programon és az ott szerzett élményeiket a teljesség igénye nélkül egy-egy rövid beszámoló formájában osztják meg velünk.

Antal András - University of Málaga (Spanyolország)

Az Erasmus+ egy életre szóló élmény és egy kihagyhatatlan lehetőség volt számomra, melyet javaslok minden utazni és új kultúrákat megismerni vágyó egyetemistának. Természetesen a féléves vagy éves mobilitás alatt nem minden rózsaszín, azonban a nehézségek is új tapasztalatokkal ruháznak fel. Az andalúziai Málagaban töltöttem a félévem, ahonnan sikerült eljutnom számos bakancslistás helyre, többek között sikerült bejárnom Marokkót, Gibraltárt, Portugáliát, illetve Andalúziát. Az utazások mellett a program egyik legnagyobb pozitívuma az új emberek megismerése a világ számos pontjáról. Spanyolország és Málaga az éghajlat mellett, az előző szempontból is rendkívül előnyös, hiszen a legtöbb európai országgal ellentétben itt rengeteg Latin-Amerikai diák is van. Úgy érzem, hogy az elmúlt félévben rengeteget gazdagodtam, mind kulturális, mind érzelmi szinten.

 

Balázs Kristóf - Catolica Porto Business School (Portugália)

Hatalmas élmény volt Portoban tölteni egy félévet. A lehető legmesszebb mentem Európában, amely igencsak érződött, mivel sokszor ki kellett lépnem a komfortzónámból. Meg kellett szoknom egy más egyetemi rendszert, új társaságokat kellett megismernem. Az ESN és az egyetem segítségével számos diákot ismertem meg, Európa minden részéről, és sokkal közülük nagyon vagány barátságok alakultak ki. Emellett sikerült körbeutaznom majdnem egész Portugáliát. Összességében egy olyan élmény volt az Erasmus, amit sosem fogok megbánni, és minden kalandvágyó személyiségnek ajánlani tudom.

 

Bugár Anna - Catolica Porto Business School (Portugália)

Az Erasmus az az élmény, ami számomra megmutatta milyen teljesen függetlennek lenni egy távoli országban. Ilyen fiatalon külföldön lakni egy olyan kiváltság, ami nem sokaknak adatik meg. Kicsit olyan, mint egy tesztfutam: ha kíváncsi vagy arra milyen külföldön élni, nincs ennél jobb módja annak, hogy kipróbáld. Nekem segített eldönteni, hogy a jövőben hol szeretnék élni. E mellett ráadásul még sok nemzetközi barátságot és élményt is szereztem, valamint megtapasztaltam milyen egy másik kultúra, egyetem, más stílusú tanárok.

 

Kis Áron - University of León (Spanyolország)

Az Erasmus+ program egy remek élmény volt. Sokkal több a hasonlóság, mint a különbség az európai diákok között, de megismerni az apró eltéréseket a viselkedésben és normákban, egy igazi kaland volt. Az egyetemi élet élménydús és nincs sok nyomás a diákokon, ezért van lehetőség utazni is. Barlangoktól elkezdve városokig, sok helyett meglátogattam egy nemzetközi csapattal. Nem a helyek lenyűgözőek, hanem az emberek azok. Az egésznek a lényege az volt, hogy sok diák sok országból, pár közös nyelv segítségével, kézzel, lábbal magyarázva sikerült élményeket szerezniük és összekovácsolódniuk.

 

Kovács Kata - Universita degli Studi di Roma Tre (Olaszország)

Számomra az Erasmus rengeteg új kihívást rejtett magában. Egyedül elköltözni egy másik országba nagyon ijesztő dolognak tűnik elsőre, de rengeteget lehet tanulni belőle: önállóságot, nyelvet, hogy hogyan találd fel magad különböző helyzetekben, és még sorolhatnám. Az általános tapasztalatokhoz még hozzájönnek az adott ország szokásai, amit választasz. Nekem Olaszország mindig közel állt a szívemhez, de most ez is új értelmet nyert. Belekóstolsz egy kultúrába (nem csak turistaként) és ezzel együtt egy teljesen új életbe, barátokra találsz és egy idő után azon kapod magad, hogy már nem is igazán szeretnél hazamenni.

 

Mészáros Loránd – Örs - Budapesti Corvinus Egyetem (Magyarország)

Mesteris hallgatóként egy különösen jó élményt hagyott bennem az Erasmus program. Az otthoni lehetőségek miatt home-officeban dolgoztam Erasmus ideje alatt, viszont emellett is képes voltam részt venni a tanórákon és új barátságokat kötni. Számomra a program legmeghatározóbb pontja azok az új kapcsolatok kialakítása úgy a többi Erasmuson lévő diáktársammal, mint azokkal a vállalati szakemberekkel, akikkel előadások formájában találkoztam.

 

Szepessy László - Budapesti Corvinus Egyetem (Magyarország)

Az Erasmus élmény nem csak ahhoz járul hozzá, hogy megismerkedj más emberekkel, történetekkel, kultúrákkal, hanem ahhoz is, hogy jobban megismerd önmagad, a saját identitásod, hogy ki vagy és honnan jössz?

Felejthetetlen kalandokkal, új ismerősökkel gazdagodhattam a félév során az Európai Unió egyik legfontosabb és leghasznosabb programjának köszönhetően, amely valóban rólunk, nekünk fiataloknak szól!

 

Szilágyi-Nagy Zétény - University of Salerno (Olaszország)

„Az Erasmus egy kihagyhatatlan lehetőség, amely során az ember olyan tudással és tapasztalattal gazdagodhat, amit máshol nem kaphat meg. A félév alatt nem csak az olasz kultúrához és szokásokhoz kerültem közelebb, hanem azokéhoz is, akikkel együtt laktam (spanyol, finn, portugál, afgán, német), vagy nap mint nap találkoztam. Ez komoly kapcsolati tőkét jelenthet a jövőben. Az egyetemi órák olaszul és angolul zajlottak, valamint a vizsgák is. Ami biztos, hogy az olasz vizsgák egy életre szóló élménnyel érnek fel, ahogy a rengeteg utazás is. Mindenkinek azt tanácsolom, hogy menjen, lépjen ki a komfortzónájából és próbálja ki magát.

 

Szőke Dóra - Zuyd University of Applied Sciences (Hollandia)

Véleményem szerint az Erasmus program egy nagyszerű lehetőség egy diák életében, amely rengeteg élménnyel és tapasztalattal gazdagított engem is. A cserediák program lehetővé teszi, hogy egy másik európai országban tanulhassunk és ez különösen hasznos lehet a közgazdász hallgatók számára. A félév során belátást nyerhetünk a külföldi vállalatok működésébe, ami segít "best practice"-eket hazahozni és alkalmazni a saját munkahelyünkön vagy vállalkozásunkban. Továbbá a program során életre szóló barátságok születnek, és a diákok megismerhetnek közelebbről különböző kultúrákat. Mindezek miatt szerintem az Erasmus program egy kihagyhatatlan lehetőség, amelyet minden diáknak érdemes megragadnia!

 

Veres Melitta Kinga - Budapesti Corvinus Egyetem (Magyarország)

Mikor az Erasmus félévemre gondolok mindig a következő sorok jutnak eszembe: „One day

you’ll leave this world behind so live a life you will remember…” (Avicii)

Ez az időszak számomra nemcsak szakmai tapasztalat szerzését, de az önmagam jobb megismerését és a határaim átlépését is jelentette. Tele megannyi kirándulással, tartalmas beszélgetéssel és új emberek megismerésével, akik jellemileg formáltak. Úgy vélem, egy olyan lehetőséget ragadtam meg, amely kevésszer adatik meg az életben. Mindenképp megéri élni az ilyen és hasonló lehetőségekkel!

Létrehozva: 2023/01/29

+