Eredményes szereplés a XXII. Erdélyi Tudományos Diákköri Konferencián

Frissítve: 2019/05/27

Kiváló eredményeket értek el intézetünk hallgatói a 2019. május 23-26. között megrendezett XXII. ETDK három közgazdaság- és gazdálkodástudományi szekciójában, három első, négy második, négy harmadik díjat és két dicséretet elérve. Gratulálunk minden ETDK résztvevő hallgatónak és témavezető oktatónak! Ugyanakkor köszönetet mondunk a zsűrizésben résztvevő oktatóknak és gazdasági szakembereknek!

A Közgazdaság- és Gazdálkodástudományi Magyar Intézet három gazdaságtudományi szekciónak adott otthont a 2019. május 23-26. között megszervezett XXII. Erdélyi Tudományos Diákköri Konferencia keretében. Ez a tanév is kiemelkedő volt kutatásban, a három szekcióban 26 dolgozat került bemutatásra, melyből a bírálók intézetünk hallgatóinak 13 dolgozatát díjazták. 

Ezúton is gratulálunk minden hallgatónak és témavezető oktatónak, valamint köszönetet mondunk a zsűrizésben résztvevő oktatóknak és gazdasági szakembereknek!

A XXII. Erdélyi Tudományos Diákköri Konferencia Közgazdaság- és gazdálkodástudományi szekcióinak díjazott tudományos dolgozatai (valamennyien az intézetünk hallgatóinak szerzeményében):


Közgazdaság- és gazdálkodástudomány I. - Marketing szekció


1. díj: Fülöp Péter, Szőke Tímea, Farkas Bernadett, Forró Kinga – Digital Marketing Headhunt

2. díj: Vizeli Ibolya – A mesterséges intelligencia fogyasztók általi elfogadását befolyásoló tényezők

3. díj: Orbán Renáta – A divatipari véleményvezérek tartalommarketing eszköztárának hatékonyságelemzése

Dicséret: Darvas Andor – Önvezető autók használata iránti attitűd


Közgazdaság- és gazdálkodástudomány II. - Menedzsment szekció


1. díj: Csíki Ottó – A környezeti és társadalmi fenntarthatóság megvalósításának és eredményességének vizsgálata a globális autóiparban

2. díj: Costiniuc Norbert – Dániel – Folyamatelemzés alkalmazása az ösztönzési rendszer fejlesztésére egy húsfeldolgozó vállalatnál

2. díj: Mag Róbert, Boga Balázs – Precíziós mezőgazdaság, avagy modern befektetési lehetőségek a romániai agráriparban

3. díj: Pánczél Ildikó – Üzleti tervezés, mint a vállalati növekedés záloga- esettanulmány

3. díj: Zonga Bianca Amanda – Vállalkozások a startup szakaszban. Egy cukrászda üzleti terve.

Dicséret: Máté Anita – Üzleti terv szerepe a startup szakaszban. Egy kávézó üzleti terve.


Közgazdaság- és gazdálkodástudomány III. - Pénzügy szekció


1. díj: Gocz Renáta-Hilda – A MOL-csoport diszkontált cash flow alapú értékelés

2. díj: Bandura Ádám-Patrik – A szolgáltatásminőség elemzése egy bútorlapszabászattal foglalkozó vállalatnál

3. díj: Vojkuj Csongor – Monte-Carlo szimuláció optimalizálása és alkalmazása tőzsdei előrejelzések esetén

 

 

Létrehozva: 2019/05/27

+