Lezárult a Középiskolások Üzleti Tanácsadó Versenyének kilencedik évada

Frissítve: 2017/03/27

2017. március 24-26. között a Közgazdaság- és Gazdálkodástudományi Magyar Intézet és a Pro Oeconomica Egyesület szervezésében került sor a IX. Középiskolások Üzleti Tanácsadó Versenyének döntőjére. Gratulálunk minden vállalkozó szellemű középiskolásnak és tanáraiknak!

A Babeş-Bolyai Tudományegyetem Közgazdaság- és Gazdálkodástudományi Magyar Intézete és a Pro Oeconomica Egyesület szervezésében 2017. március 24-26. között, kilencedik alkalommal került megrendezésre a Kolozsvári Esettanulmány Napok rendezvénysorozat. Az esemény egyik központi rendezvényeinek, a IX. Középiskolások Üzleti Tanácsadó Versenyének (KÜTV). A verseny résztvevői idén a Salad Box által szolgáltatott esettanulmányon dolgoztak.

A IX. Középiskolások Üzleti Tanácsadó Versenyének  résztvevői az esetet szolgáltató cég számára egy olyan startégiát kellett kidolgozzanak, amely új fogyasztói csoportok megcélzását és a Salad Box vállalat eladásainak és piaci részesedésének további növelését eredményezi. A két elektronikus forduló pontszámai alapján döntőbe jutó 16 csapat méltán lehet büszke teljesítményére, hiszen 32 jelentkező csapat közül kerültek a kolozsvári döntőbe. A versenyre 22 középiskolából, Erdély 11 településéről neveztek 11-12. osztályos diákok. A döntős csapatoknak hét óra állt rendelkezésükre, hogy kidolgozzák javaslataikat a felvetett problémára. Megoldásaikat vállalati szakemberekből álló zsűri előtt prezentálták.

Idén Radu Lupaș, a Salad Box egyik tulajdonosa is méltatta a hallgatók teljesítményét, és kiemelte, sok olyan javaslat érkezett, amelyen már maga a cég is elkezdett dolgozni, bizonyítva azt, hogy a hallgatók nagyon jól átlátják a piacot és a vállalat lehetőségeit. Emellett pedig, számos innovatív javaslat is érkezett a diákok részéről, amelyeket a jövőben használni tudnak majd.

A IX. Középiskolások Üzleti Tanácsadó Versenyének díjazottjai:

I. hely – Hidden gears csapat: Kozma Nóra, Barabási Tamás, Szász Zalán; Tamási Áron Gimnázium, Székelyudvarhely, irányító tanár: Dimén-Varga László.

II. hely – Eur-ászok  csapat: Bardóczi Beáta, Tréfán Orsolya, Kiss Mihály; Baczkamadarasi Kis Gergely Református Kollégium, Székelyudvarhely, irányító tanár: Lőrincz Edit.

III. hely – PARADOX 2017 csapat: Ladó Norbert, Boboc Sámuel, Mihály Noémi; Joannes Kajoni Szakközépiskola, Csíkszereda, irányító tanár: Sükösd Annamária.

Dicséret (döntő) – BBC - BossBabes Company csapat: Kovács Szilvia, Forró Kinga, Román Diana; Nagy Mózes Elméleti Liceum, Kézdivásárhely, irányító tanár: Damó Csaba.

Dicséret – Céltartalékok csapat: Filep János, Dorogi István, Farkas Zalán; Apáczai Csere János Elméleti Liceum, Kolozsvár, irányító tanár: Pálffy Hajnal.

Dicséret – KalaMajka csapat: Becze Viktória, Magyar Áron, Szőke Szende; Segítő Mária Római Katolikus Gimnázium, Csíkszereda, irányító tanár: Kolumbán Magdolna.

Dicséret –  Deus Vult csapat: Boér Sebestyén, György Evelin-Kinga, Incze Máté; Székely Mikó Kollégium, Sepsiszentgyörgy, irányító tanár: Márkosi Márta.

Dicséret – Piacvezetők csapat: Sövér Izabella, Laslo Attila, Balizs Győző; Avram Iancu Technológiai Líceum, Marosvásárhelyirányító tanár: Gál Győző.

A döntőben résztvevő csapatok: Atomcsajok – Berde Áron Közgazdasági és Közigazgatási Szakközépiskola, Sepsiszentgyörgy; BBC - BossBabes Company – Nagy Mózes Elméleti Líceum, Kézdivásárhely; Business Bulldogs – Ady Endre Elmeleti Liceum, Nagyvarad; Céltartalékok – Apáczai Csere János Elméleti Líceum, Kolozsvár; Deus Vult – Székely Mikó Kollégium, Sepsiszentgyörgy; Eur-ászok – Baczkamadarasi Kis Gergely Református Kollégium, Székelyudvarhely; Gazdaságihármas – Orbán Balázs Gimnázium, Székelykeresztúr; Hidden gears – Tamási Áron Gimnázium, Székelyudvarhely; Jeddie – János Zsigmond Unitárius Kollégium, Kolozsvár; Lázadók – Németh László Elméleti Líceum, Nagybánya; MTM – Mikes Kelemen Elméleti Líceum, Sepsiszentgyörgy; PARADOX 2017 – Joannes Kajoni Szakközépiskola , Csíkszereda; Piacvezetők – Avram Iancu Technológiai Líceum, Marosvásárhely; Tactician triplet – Salamon Ernő Elméleti Líceum, Gyergyószentmiklós; The Bee – Márton Áron Főgimnázium, Csíkszereda.

A díjazott csapatok tagjai pluszpontban részesülnek a Babeş-Bolyai Tudományegyetem Közgazdaság- és Gazdálkodástudományi Karára történő felvételi során.

A Középiskolások Üzleti Tanácsadó Versenyének zsűrijében a Babeş-Bolyai Tudományegyetem Közgazdaság- és Gazdálkodástudományi Karának magyar tagozatán diplomát szerzett fiatal közgazdászok véleményezték a munkákat és osztották meg tapasztalataikat és észrevételeiket a tanácsadásban szárnyukat próbálgató középiskolásokkal.

A zsűri: Ábrahám Krisztina (KPMG); Barok István (Bonafarm ZRT); Demeter Zselyke (Bonafarm ZRT); Barok Boglárka (ExxonMobil Üzletsegítő Központ Magyarország KFT); Erdély Attila (The United Illuminating Company); Fazakas Szilárd (Sára csokoládé); Gal Elod (Bester-Gal); Gáspár Tamás (Antares); Jakab Eszter (Fastenal Europe); Márton Frigyes (East Electric SRL); Márton Katalin (Communitas Alapítvány); Salamon Ádám (Misys Digital Channels); Székely Rita (PharmaFarm SA); Szőcs Kinga (Bonafarm ZRT).

 

A 2017-es verseny támogatói

Főtámogató  Emerson

Szakmai Partner  Salad Box

Prémium támogatók •  E.ON Business Services Cluj •  Autonet •  OTP Bank Románia

Támogatók  Antares  Fastenal  msg systems Romania  Wolters Kluwer Financial Services  Bonafarm Csoport  Csányi Pincészet  East Grain  UBM Feed • Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt.  Somogyi Elektronik • Codespring  Nagymama Cukrászda, Sára csokoládé • Adrenalin Park 

 

           

                

                

 

Létrehozva: 2017/03/27

+