Általános információk

Általános információk a versennyel kapcsolatosan

Kolozsvári Egyetemista Esettanulmány Verseny 2024

(KEEV 2024)

• Rendezvény-leírás •

 

A Babeş-Bolyai Tudományegyetem, Közgazdaság- és Gazdálkodástudományi Kar (BBTE KGTK) Magyar Intézete és a Pro Oeconomica Egyesület szervezésében, 2024. április 21-én kerül megrendezésre a kar alapképzéses és mesteris hallgatói számára kiírt Kolozsvári Egyetemista Esettanulmány Verseny döntője.


Az esettanulmány verseny legfőbb célja, hogy a résztvevő csapatok egy helyi vonatkozású, valós gazdasági helyzettel és problémával ismerkedjenek meg, és ennek megoldása során a megszerzett gazdasági ismereteiket gyakorlati helyzetben is kamatoztathassák. A versenyen 4 főből álló csapatok mérik össze tudásukat, kommunikációs illetve problémamegoldói képességüket az esettanulmányok megoldása, valamint a zsűri és a közönség előtt történő bemutatás során.


A zsűri tagjai kizárólag gazdasági szervezetek képviselőiből kerülnek ki, akik nem csupán a résztvevő csapatok teljesítményét értékelik, hanem az egyes bemutatók után kérdéseikkel, gyakorlati észrevételeikkel közvetlen kapcsolatba is kerülhetnek a hallgatókkal.

Versenyprogram

  • 2024. április 8. (hétfő), 17:00 – Esettanulmányok kiosztása elektronikusan a csapatoknak
  • 2024. április 10. (szerda), 14:00-15:30 – Q&A a vállalat képviselőivel (online, Zoom linket a későbbiekben küldünk)
  • 2024. április 20. (szombat), 17:00 – Megoldások leadási határideje (a megoldást a hu.econ.ubbcluj.ro/keev weboldalra kell feltölteni)
  • 2024. április 21. (vasárnap), 10:00-10:30 – Csoportbeosztás és sorrend kisorsolása (az első emeleti kerek asztalnál, a liftek előtt)
  • 2024. április 21. (vasárnap), 10:30-15:00 – A verseny lebonyolítása (elődöntő csoportokban 12:30-ig, majd nyilvános döntő a továbbjutó csapatokkal 13:00-tól)
  • 2024. április 21. (vasárnap), 15:00 - 17:00 – Eredményhirdetés, kiértékelés, állófogadás
  • 2024. április 21. (vasárnap), 19:30 – Lazíts egy KEEVeset (esti kikapcsolódás a Planetáriumban)

Regisztráció

Az alábbi linken lehet jelentkezni: LINK

Az esettanulmány-módszer

Az esettanulmány valós információk alapján mutat be egy vállalatot. Egy esettanulmány jellemzően tartalmazza az adott vállalat történetét, működését, gazdasági környezetét, jelenlegi helyzetét valamint jövőbeli kilátásait.


Az esettanulmány versenyen résztvevő csapatok feladata, hogy a megkapott esettanulmányok elolvasása, tanulmányozása révén felismerjék, megfogalmazzák a vállalat problémáit, illetve azonosítsák a vállalat jövőbeni fejlődésének lehetséges irányait. A csapatoknak gondolkodniuk kell a problémák megoldásán, megfelelő javaslatokat kell kidolgozniuk a vállalat további működésére vonatkozóan. Fontos felismerni, hogy mire lesz szükség a javasolt megoldások végrehajtásához, milyen hatásai lesznek a megoldásnak a vállalat működésére, milyen továbbfejlesztési lehetőségei vannak a vállalatnak, valamint hogyan lehet ezeket alkalmazni.


Az esettanulmány megoldása és kidolgozása két dokumentumot eredményez, amit a megadott hartáridőig a hu.econ.ubbcluj.ro/keev weboldalra kell feltölteni: egy menedzseri (vezetői) jelentést, amely a megoldás gondolatmenetének rövid, szöveges kivonata. Ezt a dokumentumot az adott csapat bemutatója előtt kapja kézhez a zsűri, így fontos, hogy a bemutató hiányában is megfelelő képet nyújtson a megoldás struktúráját és gondolatmenetét illetően, valamint felkeltse a zsűri érdeklődését a megoldás részletes bemutatása iránt. A vezetői jelentések előzetes szakmai elbírálása alapján lesznek kialakítva az sorsolási urnák a csoportok szerinti sorsoláshoz, illetve a csoportgyőztesek mellett szintén a négyes döntőbe jutó csoportmásodik csapat szintén a vezetői jelentések előzetes elbírálása alapján lesz kiválasztva.

  • egy prezentációt, amelyet a csapat a verseny napján zsűri előtt mutat be 15 perc alatt, és amely a végső értékelés egyik leghangsúlyosabb elemét képezi. A prezentáció tartalmazza a helyzetelemzés és megoldás részletes tervét, a prezentáció-készítés szabályainak megfelelően. A bemutató az elkészített prezentáció tartalmát követi, amit a csapattagok felváltva kell bemutassanak.

 

Formai követelmények:

Vezetői jelentés: 1-2 oldalas Microsoft Word, .doc vagy .docx kiterjesztésű állomány, 1,5-ös sorköz, Times New Roman betűtípus. A vezetői jelentéshez mellékletek (számítások, táblázatok, grafikonok) csatolhatók, legtöbb 3 oldal hosszúságban. Kizárólag olyan melléklet csatolható, amelyre a vezetői jelentés szöveges részében hivatkozás található.


Prezentáció: tetszőleges hosszúságú Microsoft PowerPoint, .ppt vagy .pptx kiterjesztésű állomány.