Babeş–Bolyai Tudományegyetem, Kolozsvár

Főoldal /

Oktatás alapképzés

 

Gazdasági informatika

A képzés célja olyan informatikus szakemberek képzése, akik alkalmasak a gazdasági szférában keletkező információk feltárására, gyűjtésére, számítógépes adatfeldolgozásban és nyilvántartásban való közreműködésre, az információk karbantartására, valamint az így nyert újabb információknak a hasznosítására. Ennek megfelelően járatosak a gazdaságtannal és informatikával összefüggő ismeretek alkalmazásában. Munkájuk során hatékonyan alkalmazzák e feladatok megoldásához szükséges számítástechnikai eszközöket.

Marketing

A gazdasági alapismeretek elsajátítása mellett, a szakirány célja, olyan szakemberek képzése, akik képesek sikeresen megtervezni és lebonyolítani a vállalat piaci ügyleteit. Képesek lesznek olyan feladatok ellátására, mint piackutatás megtervezése és végrehajtása, versenytársfigyelés és elemzés, kínálat megtervezése, reklám és promóciós tevékenységek tervezése, értékesítés menedzselése, marketingterv kidolgozása és végrehajtása. A legkorszerűbb marketing ismeretek megszerzése és a valós vállalati projektekben való részvétel által a szakirány végzettjei sikeresen pályázhatnak a vállalatok állásajánlataira vagy továbbtanulásra.

Menedzsment

A szakirány fő célja, hogy a végzős hallgatók olyan vállalatvezetői tudással legyenek felvértezve, mely lehetővé teszi számukra a valós vállalati döntési helyzetekben való helytállást, beleértve a saját vállalkozás indítását és vezetését. A képzés olyan kulcsterületekre összpontosít, mint: szolgáltató- és termelő cégek vezetési sajátosságai, egyének és csoportok vezetésének és szervezésének módszerei, áruelosztási- és szállítási rendszerek felépítése és működtetése, a vállalati stratégia alkotásának folyamata, a különböző piacokkal kapcsolatos ismeretek, vagy a vállalati tevékenységek anyagi háttérfolyamataival kapcsolatos döntések.

Pénzügy és bank

A képzés fő célkitűzése a pénzügy területén tevékenykedő szakemberekre jellemző készségek, képességek és kompetenciák fejlesztése, olyan közgazdászok képzése, akik felkészültek a vállalatok pénzügyi menedzsmentjének, tervezésének, beruházási döntéseinek, finanszírozásának és a pénzügyi kimutatások értelmezésének területén, ugyanakkor átlátják a bankok, biztosítótársaságok és brókercégek működési folyamatait, valamint kockázatelemzési és befektetési döntéseit és képesek egy saját vállalkozás menedzselésére. A szakirány minősége biztosítja a végzett hallgatók munkaerőpiacra való belépését, megfelelve a növekvő elvárásoknak. 

 

 

 

 

Közgazdaság- és Gazdálkodástudományi Nemzetközi Konferencia 2013

Felvételi

A Babeş–Bolyai Tudományegyetem Közgazdaság- és Gazdálkodástudományi Magyar Intézet felvételit hirdet a 2017–2018 tanévre. A diákok négy alapkézés és három mesterképzés szak közül választhatnak. A nappali tagozatos képzést távoktatás is kiegészíti.

További felvételi információk itt

© 2011 Közgazdaság- és Gazdálkodástudományi Magyar Intézet, Babeş–Bolyai Tudományegyetem, Kolozsvár

Design és programozás a Weblap.ro