„Csürkemártást főztek” a Kolozsvári Esettanulmány Napokon! (archív)

közlemény

Idén tizenötödik alkalommal szervezte meg a kolozsvári Babeş–Bolyai Tudományegyetem (BBTE) Közgazdaság- és Gazdálkodástudományi Magyar Intézete a Középiskolások Üzleti Tanácsadó Versenyét. A középiskolásokat célzó rendezvény mellett a már tapasztaltabb egyetemisták is versenybe szálltak a Kolozsvári Egyetemista Esettanulmány Versenyen. A középiskolások és egyetemisták Kolozsváron, március 18-19. között a kar épületében mérhették össze tudásukat.

A csapatok idén is, ahogy már előző évekből megszokhatták, egy valós eseten dolgozhattak, a feladat a Székely Csürke márka fellendítése volt a középiskolások és az egyetemisták számára is. Március 19-én, vasárnap reggel 9-kor már zsongott a BBTE Közgáz épülete a diákoktól, mindenki izgatottan várta, hogy bemutathassa megoldását a szakmai zsűri előtt és új meglátásokkal, ötletekkel gazdagodhassanak a bemutatót követően.

A versenyről

„Idén 15 középiskolás és 11 egyetemista csapat vett részt a Kolozsvári Esettanulmány Napokon, és mindenki nagyszerűen teljesített. A nyertes csapatok összesen több mint 25000 lej díjazásban és támogatók által felajánlott ajándékcsomagokban részesültek. Ugyanakkor fontos kiemelni, hogy minden csapat nyertes, aki eddig eljutott, hiszen egy rendkívüli szakmai tapasztalatban lehetett részük és új kapcsolatokat építhettek, amely majd bizonyára segít, amikor munkavállalásra kerül a sor.” - mondta dr. Rácz Béla-Gergely, a BBTE Közgazdaság- és Gazdálkodástudományi Magyar Intézetének vezetője.

A 2023-as Kolozsvári Esettanulmány Napokat a XV. Kolozsvári Üzleti Tanácsadó Verseny elődöntői indították, ahonnan két kolozsvári és két székelyudvarhelyi csapat jutott tovább a döntőbe. A 3000 lejes fődíjat és a VIBE Fesztivál bérleteket végül a székelyudvarhelyi Tamási Áron Gimnázium, Econspire csapata vihette haza. Míg zajlott a KÜTV döntője, addig az egyetemisták is megméretkeztek egymással az elődöntők alatt, majd a rendezvény záró mozzanataként sor került a Kolozsvári Egyetemista Esettanulmány Verseny döntőjére is. A fődíjat (4000 lejes pénzjutalom és VIBE Fesztivál bérletek)  az Unit csapat nyerte, melynek tagjai voltak Albert Zsófia és Bugár Anna is, akik a nemrégiben megrendezett NIBS Worldwide Case Competition győztes csapatát is erősítették.

Az esetről

„A Székely Csürke termék piaci fellendítésének feladata elsőre nehéznek tűnhetett a versenyző diákok számára, de minden döntős csapat nagyon ügyesen megoldotta ezt a kihívást. A versenyző diákok feladata egy olyan terv elkészítése volt, amelynek segítségével a márka piacvezető lehet Romániában 2027-re. A zsűriben jelen volt Laczkó Dénes-Zsolt is, a Poultry Investmen Group vezérigazgatója, aki személyesen meghívta a nyertes csapatokat, hogy összevethessék a saját tervüket a vállalat már kidolgozott stratégiai tervével. Ez egy nagyszerű lehetőség számukra, hiszen vállalatvezetőkkel tárgyalhatják meg, hogy a saját elképzeléseik hogyan viszonyulnak ahhoz, amit a vállalat a valóságban is alkalmazni fog.” - mondta dr. Szász Levente, a kar magyar tagozatért felelős dékánhelyettese.

A döntő után a versenyző diákoknak lehetőségük adódott személyesen is kikérni a zsűri véleményét a megoldásukról, új ötleteket, meglátásokat kaphattak tőlük, és nem mellesleg meg is ismerhették őket az esemény állófogadásán, ami a későbbi karrierpálya elindításában komoly segítséget jelenthet a számukra.

A Kolozsvári Esettanulmány Napok döntőjét idén március 18-19. között szervezték meg a BBTE Közgazdaság- és Gazdálkodástudományi Karának székhelyén.

XV. Középiskolások Üzleti Tanácsadó Versenyének díjazottjai

  1. hely: Econspire – Hajdó Boglárka, Geréb-Szőke Magor, Kelemen Tas-Szilárd (Tamási Áron Gimnázium, irányító tanár: Bálint Csaba)
  2. hely: 5letguruk – Hajdó Boglárka, Lukács Edina, Sebestyén Hajnalka (Baczkamadarasi Kis Gergely Református Kollégium, irányító tanár: Lőrincz Edit)
  3. hely: Venturesome – Ferencz Péter, Györfi Szabolcs, Laping Dávid (János Zsigmond Unitárius Kollégium, irányító tanár: Albert Hajnalka)

Dicséret:

  • KözFrász – Csegezi Henrietta, Fazakas Boglárka, Gombos Brigitta-Anett (Báthory István Elméleti Líceum, irányító tanár: Módi Timea)
  • DHL – Gábor Hanna, Benkő Dávid, Szén László (Székely Mikó Kollégium, irányító tanár: Gazdag Ildikó)
  • Statisztátorok – Imre-Madarász Emese, Becze Gellért, Bomher Örs (Márton Áron Főgimnázium, irányító tanár: Dr. Tódor Imre)
  • Arany hármas – Ladó Nóra, Zsok Gabriella, Fazakas Örs Miklós (Segítő Mária Római Katolikus Gimnázium, irányító tanár: Kolumbán Magdolna)
  • Csekk – Bányai Álmos-Koppány, Derzsi Lehel-Dániel, László Gergő (Benedek Elek Pedagógiai Liceum, irányító tanár: Sebestyén Attila)

XXIX. Kolozsvári Egyetemista Esettanulmány Verseny díjazottjai

  1. hely: UNIT – Albert Sarolta Zsófia, Bánffy Zsófia, Bugár Anna, Balázs Kristóf
  2. hely: Számkivetettek – Dénes Mária, Szeghalmi Gabriella-Nóra, Daczó Zsolt-Tamás, Kis-Juhász István
  3. hely: Alpha – Kovács Kata, Lőrinczi Réka, Antal András, Szilágyi-Nagy Zétény

Dicséret:

  • Office – Dinea Márk-Andrei, Gergely Balázs, Erőss Ákos, Zsombori Péter
  • Quibic – Bugyi Zsófia, Deák Friderika, Fekete Kristóf, Kovács Ferenc
  • Érdecash – Benedek Orsolya, Erdélyi Erika, Filip Borostyán, Fülöp Borostyán

Közönségdíjasok:

  • Experts – Apetre Abigél-Gyöngyvér, Székely-Tóbiás Kriszta, Urbán Réka (Sepsiszentgyörgyi Református Kollégium, irányító tanár: Bacsó István)
  • Office – Dinea Márk-Andrei, Gergely Balázs, Erőss Ákos, Zsombori Péter

A verseny támogatói: Poultry Investment Group, Bosch, Melinda-Impex, Melinda Steel, MOL Románia, OTP Bank Románia, Wolters Kluwer, Bonafarm, ALT Technologies, East Grain, Goodwill Consulting, Nobila Casa, Decocenter, BDO Magyarország, Color Metal, Amera Grup, Autonet, OTP Bank Magyarország, Antares, Dyntell, E.On Business Services Cluj, msg systems, Tenrom Cleaning Solutions, Elite Conta, NGI Systems, Pick Szeged Zrt., VIBE Festival, RER Vest, Regio Consulting, Apemin Tusnad, Diversity Advertising