IV. Középiskolások Üzleti Tanácsadó Versenye - 2012

Felhívás

A Babeş-Bolyai Tudományegyetem, Közgazdaság- és Gazdálkodástudományi Magyar Intézete és a Pro Oeconomica Egyesület szervezésében idén is, immár negyedik alkalommal útjára indul a Középiskolások Üzleti Tanácsadó Versenye. A verseny két fordulóból és a döntőből áll. A döntőre 2012. április 19-21. között kerül sor a Kolozsvári Esettanulmány Napok keretében.

A Középiskolások Üzleti Tanácsadó Versenye magyar anyanyelvű középiskolás diákoknak szervezett gazdasági verseny. Célunk a közgazdász szakma rejtélyeibe betekintést nyújtani a pályaválasztás előtt álló fiatalok számára. Ennek megfelelőn, egyszerű, gyakorlatias és szórakoztató tanulási módszerek segítségével építettük fel a Középiskolások Üzleti Tanácsadó Versenyét. A verseny alatt a diákok megismerkedhetnek a piackutatás területével és egy esettanulmány megoldásának kihívásaival.

Az előző évhez hasonlóan a hagyományosan Kolozsváron megszervezett verseny képezi a döntő szakaszt, amelyet két levelező forduló előz meg. A verseny első két fordulóját egy piackutatási probléma képezi, a döntő forduló pedig egy komplexebb vállalati probléma megoldását felételezi.

A versenyre 3 fős középiskolás diákokból álló csapatok jelentkezhetnek. A döntőben a két online forduló alapján legjobban teljesítő csapatok vesznek részt. A döntő időtartama alatt a csapatok és kisérőik teljes ellátásban részesülnek.

A döntőbe jutott csapatoknak a Kolozsvári Esettanulmány Napok keretében a végső megmérettetés mellett lehetőségük nyílik meghallgatni a rendezvény másik versenyének, a Kolozsvári Egyetemista Esettanulmány Verseny döntőjének prezentációit is.

A verseny részletes leírása elérhető ITT.

A fordulók

1. Piackutatás:  Adatgyűjtés – on-line – szelekció

Egy piackutató cég megbízást kapott arra, hogy vizsgálja azt, hogy a középiskolás korú fiatalok miként viszonyulnak az autókhoz és az autóvezetéshez, és hogyan képzelik el első autójukat és annak megszerzését. A vállalat a munkát kiszervezné több regionális és helyi üzleti tanácsadó csoportnak, ebben kéri a csapatok segítségét is. A feladat 30 kérdőív kitöltését jelenti minden csapat számára. 

2. Piackutatás: Piacelemzés - on-line – szelekció

Azok a csapatok, amelyek sikeresen teljesítik az első fordulót (megfelelő mennyiségű és minőségű kérdőívet gyűjtenek össze) és továbbjutnak a második fordulóba, megkapják az újabb feladatot, amelynek kidolgozása során felhasználhatják az első fordulóban gyűjtött adatokat is. 

A döntő 

Program és résztvevő iskolák

Eredmények és képgaléria

KÜTV-2008     KÜTV-2010     KÜTV-2011     KÜTV-2012     KÜTV-2013    KÜTV-2014     KÜTV-2015    KÜTV-2016

 

+