VII. Középiskolások Üzleti Tanácsadó Versenye

Felhívás

A Babeş-Bolyai Tudományegyetem Közgazdaság- és Gazdálkodástudományi Magyar Intézete és a Pro Oeconomica Egyesület szervezésében, 2015. március 6-8. között, hetedik alkalommal kerül megrendezésre a Kolozsvári Esettanulmány Napok rendezvénysorozat. Az Esettanulmány Napok keretén belül kiemelt helyet kap a már múlttal rendelkező Középiskolások Üzleti Tanácsadó Versenyének döntő fordulója.

A Középiskolások Üzleti Tanácsadó Versenye magyar anyanyelvű középiskolás diákoknak szervezett gazdasági verseny. Célunk a közgazdász szakma rejtélyeibe betekintést nyújtani a pályaválasztás előtt álló fiatalok számára. Ennek érdekében egyszerű, gyakorlatias és szórakoztató tanulási módszerek segítségével építettük fel a Középiskolások Üzleti Tanácsadó Versenyét. A verseny alatt a diákok megismerkedhetnek a piackutatás területével, majd az itt szerzett ismereteket egy esettanulmány megoldása közben hasznosíthatják.

Az előző évekhez hasonlóan a hagyományosan Kolozsváron megszervezett verseny képezi a döntő szakaszt, amelyet két online forduló előz meg. A verseny első két fordulóját egy piackutatási probléma képezi, a döntő forduló pedig egy komplexebb vállalati szituáció megoldását feltételezi. A fordulókat úgy építettük fel, hogy felkészítsék a diákokat a döntőben sorra kerülő eset megoldására.

A versenyre 3 fős középiskolás diákokból álló csapatok jelentkezhetnek az alábbi linken elérhető regisztrációs űrlap kitöltésével: REGISZTRÁCIÓS ŰRLAP.

A döntőben a két online forduló alapján legjobban teljesítő, egyenként 3 fős középiskolai csapatok vesznek részt. A döntőben dobogós helyezést elérő csapatok tagjai, a díjazás mellett, a Közgazdaság- és Gazdálkodástudományi Karra történő felvételi esetén plusz pontokat kapnak az érettségi átlagukhoz.

A Középiskolások Üzleti Tanácsadó Versenyének döntőjével párhuzamosan zajlik a Kolozsvári Egyetemista Esettanulmány Verseny, melynek döntőjét a középiskolás diákok nézőként követhetik.

A versenyfordulók

1. Piackutatás: adatgyűjtés – online – szelekció

A romániai bútorpiac egy sajátos szeletének működését és - ezzel kapcsolatosan - a vásárlók viselkedési és döntési szokásait fogjuk kutatni. Így a jelentkező csapatoknak a feladata előre meghatározott számú kérdőív kitöltése lesz a megadott mintavételi kritériumok figyelembe vételével. A csapatoknak a kérdésekre adott válaszokat egy online felületre kell feltölteniük. Miután a jelentkezés lezárult, a csapatok megkapják a kérdőívet, az online felületre mutató linket és az első forduló részletes leírását.

2. Piackutatás: adatfeldolgozás  –  online – szelekció

Azok a csapatok, amelyek sikeresen teljesítik az első fordulót, továbbjutnak a második fordulóba. A második fordulóban a csapatok által beküldött adatok és más, már meglévő, piaci információk alapján a csapatoknak egy elemzést kell készíteniük az adott témában, előre meghatározott érdekes kritériumok szerint. A második forduló részletes leírását és az elemzés szempontjait a verseny ütemtervében megjelölt időpontban küldjük a csapatoknak.

3. Esettanulmány döntő – Kolozsvár, Babeş-Bolyai Tudományegyetem, Közgazdaság- és Gazdálkodástudományi Kar

A második forduló során továbbjutott csapatok a döntőben mérik össze tudásukat és készségeiket egy valós gazdasági esettanulmány megoldása és bemutatása során. A Kolozsváron, a Babeş-Bolyai Tudományegyetem Közgazdaság- és Gazdálkodástudományi Karának székhelyén zajló döntő első napján a csapatok egymástól és a külvilágtól elszigetelten dolgozzák ki megoldásaikat, amelyeket a verseny második napján gyakorló szakemberekből álló zsűri előtt mutatnak be.

A döntő

Eredmények és képgaléria

Ütemterv és versenyszabályzat

Kapcsolat

További részletekről a kutv.bbte@gmail.com e-mail címen lehet érdeklődni .

 

KÜTV-2008     KÜTV-2010     KÜTV-2011     KÜTV-2012     KÜTV-2013    KÜTV-2014     KÜTV-2015    KÜTV-2016

+