XI. Középiskolások Üzleti Tanácsadó Versenye

Felhívás

A Babeş-Bolyai Tudományegyetem Közgazdaság- és Gazdálkodástudományi Magyar Intézetének szervezésében, 2019. március 22-24. között, tizenegyedik alkalommal kerül megrendezésre a Kolozsvári Esettanulmány Napok rendezvénysorozat. Az Esettanulmány Napok keretén belül kiemelt helyet kap a már komoly hagyományokkal rendelkező Középiskolások Üzleti Tanácsadó Versenyének döntő fordulója.

A Középiskolások Üzleti Tanácsadó Versenye magyar anyanyelvű középiskolás diákoknak szervezett gazdasági verseny. Célunk a közgazdász szakma rejtélyeibe betekintést nyújtani a pályaválasztás előtt álló fiatalok számára. Ennek érdekében egyszerű, gyakorlatias és szórakoztató tanulási módszerek segítségével építettük fel a Középiskolások Üzleti Tanácsadó Versenyét. A verseny alatt a diákok megismerkedhetnek a piackutatás területével, majd az itt szerzett ismereteket egy esettanulmány megoldása közben hasznosíthatják.

Az előző évekhez hasonlóan a hagyományosan Kolozsváron megszervezett verseny képezi a döntő szakaszt, amelyet két online forduló előz meg. A verseny első két fordulóját egy piackutatási probléma képezi, a döntő forduló pedig egy összetettebb vállalatvezetői probléma megoldását feltételezi. A fordulókat úgy építettük fel, hogy felkészítsék a diákokat a döntőben sorra kerülő eset megoldására.

A versenyre 3 fős középiskolás diákokból álló csapatok jelentkezhetnek 2019. január 31., 22.00 óráig az alábbi linken elérhető regisztrációs űrlap kitöltésével: REGISZTRÁCIÓ.

A döntőben a két online forduló alapján legjobban teljesítő, egyenként 3 fős középiskolai csapatok vesznek részt. A döntőben dobogós helyezést elérő csapatok tagjai, a díjazás mellett, a Közgazdaság- és Gazdálkodástudományi Karra történő felvételi esetén plusz pontokat kapnak az érettségi átlagukhoz.

A Középiskolások Üzleti Tanácsadó Versenyének döntőjével párhuzamosan zajlik a Kolozsvári Egyetemista Esettanulmány Verseny, melynek döntőjét a középiskolás diákok nézőként követhetik.

A versenyfordulók

1. Piackutatás: adatgyűjtés – online – szelekció

A jelentkező csapatoknak a feladata az esettanulmányt adó vállalat által összeállított kérdőív kitöltése a megadott mintavételi kritériumok figyelembe vételével. A csapatoknak a kérdésekre adott válaszokat egy online felületre kell feltölteniük. A bejelentkezés lezárta után a csapatok megkapják a kérdőívet, az online felületre mutató linket és a forduló részletes leírását.

2. Piackutatás: adatfeldolgozás - online – szelekció

Azok a csapatok, amelyek sikeresen teljesítik az első fordulót, továbbjutnak a második fordulóba. A második fordulóban a csapatok által beküldött adatok és más, már meglévő, piaci információk alapján a csapatoknak egy elemzést kell készíteniük egy adott témában. A második forduló részletes leírását és az elemzés szempontjait a verseny ütemtervében megjelölt időpontban kiküldjük a csapatoknak.

3. Esettanulmány döntő – Kolozsvár, Babeş-Bolyai Tudományegyetem, Közgazdaság- és Gazdálkodástudományi Kar

A második forduló során továbbjutott csapatok a döntőben mérik össze tudásukat és készségeiket egy valós vállalati esettanulmány megoldása és bemutatása során. A Kolozsváron, a Babeş-Bolyai Tudományegyetem Közgazdaság- és Gazdálkodástudományi Karának székhelyén zajló döntő első napján a csapatok egymástól és a külvilágtól elszigetelten (internet és egyéb kommunikációs eszközök használata nélkül) dolgozzák ki megoldásaikat, amelyeket a verseny második napján gyakorló szakemberekből álló zsűri előtt mutatnak be.

Ütemterv és versenyszabályzat

Regisztrációs határidő

2019. január 31. 2200óra

I. forduló – piackutatás: Adatgyűjtés

2019. február 1–21.

II. forduló – piackutatás: Adatfeldolgozás

2019. február 21.–március 14.

Döntő - Középiskolások Üzleti Tanácsadó Versenye – Esettanulmány megoldás - Kolozsvár

2019. március 22–24.

 

Részletes leírás, ütemezés és versenyszabályzat

Kapcsolat

További részletekről érdeklődni a kutv.bbte@gmail.com e-mail címen lehet.

Eredmények

Beszámoló és képek

 

 

KÜTV - 2018   KÜTV - 2017   KÜTV - 2016   KÜTV - 2015    KÜTV - 2014      KÜTV - 2013    KÜTV - 2012   

KÜTV - 2011  KÜTV - 2010   KÜTV - 2008        

 

 

 

+