A Melinda cégcsoport támogatásával Belgiumban fejleszthették esettanulmányozós készségeiket elsőéves hallgatóink

Frissítve: 2023/12/12

2023. december 4-8 között a belgiumi Antwerpenben került sor egy nemzetközi esettanulmány-megoldó képzésre, amelyen intézetünk elsőéves diákjai mellett spanyolországi, németországi és csehországi egyetemek hallgatói vehettek részt. A Thomas More University kampuszán megrendezett képzésen diákjaink részvétele a Melinda cégcsoport támogatásának köszönhetően valósult meg. A képzés egy helyszíni gazdasági esettanulmány-versennyel zárult, amelyen a résztvevő kilenc hallgatói vegyes csapat közül végül Kozma Krisztina és csapata nyerte el az első helyezést.

A képzésen a kolozsvári Babeș-Bolyai Tudományegyetem Közgazdaság- és Gazdálkodástudományi Karát négy magyar tagozatos hallgató képviselte, név szerint Fazakas Boglárka (I. év, Gazdasági informatika), Forró Gellért (I. év, Pénzügy és bank), Kozma Krisztina (I. év, Menedzsment) és Sebestyén Hajnalka (I. év, Pénzügy és bank), akik egy tagozati szintű pályázat során nyerték el a részvétel jogát. Az „International Training on Business Case Analysis” elnevezésű, angol nyelvű programon a szakmai képzéseket dr. Szász Levente, egyetemi tanár, dékánhelyettes tartotta, a képzést lezáró verseny zsűrijében pedig a résztvevő és a házigazda egyetemek oktatói foglalhattak helyet.

Ezúton is köszönjük a Melinda cégcsoportnak a hallgatóink szakmai fejlődését szolgáló hathatós támogatást!

Létrehozva: 2023/12/12

+