A University of Washingtonnal közös esettanulmány-versenyt indít intézetünk

Frissítve: 2022/11/24

Az egyesült államokbeli Seattle-ben található University of Washington és a kolozsvári Babeș-Bolyai Tudományegyetem (BBTE) Közgazdaság- és Gazdálkodástudományi Magyar Intézete közös nemzetközi esettanulmány-versenyt szervez, melyre 2022. november 25. és december 3. között kerül sor az online térben. A verseny keretén belül az intézmény 24 kolozsvári hallgatója 24 amerikai egyetemistával vegyes csapatokban mérheti össze tudását és gazdasági problémamegoldó készségeit, megoldásaikat pedig egy vállalati szakemberekből és a két oktatási intézmény oktatóiból alkotott szakmai zsűri előtt mutathatják be a döntő napján.

A BBU/Foster Global Case Competition elnevezésű rendezvény a University of Washington gazdasági kara, a Foster School of Business, valamint intézetünk kezdeményezése alapján jött létre. Az első kiadáson olyan diákok vehetnek részt, akik már rendelkeznek valamilyen releváns tapasztalattal a gazdasági esettanulmányok területén. A nemzetközi verseny legfőbb célja, hogy mindkét intézmény hallgatói hazai környezetben tanulva, de ezzel együtt is kontinenseken átívelő, nemzetközi szakmai tapasztalatra tehessenek szert, továbbá egymástól aktívan tanulva fejlődjenek egy világviszonylatban is sikeres gazdasági karrierpálya megalapozása érdekében.

A verseny kiválóan illeszkedik intézetünk küldetésébe is, mely szerint a kolozsvári BBTE Közgazdaság- és Gazdálkodástudományi Magyar Intézete vezető szerepet kíván betölteni a régió üzleti elitjének képzésében, egyszerre elősegítve a globálisan versenyképes tudás megszerzését és annak lokális hasznosítását a hazai gazdasági fejlődés érdekében.

További információk a versenyről itt.

Létrehozva: 2022/11/24

+