- +40 264 418 655
Frissítve: 2024/11/27
A kolozsvári Babeș-Bolyai Tudományegyetem (BBTE) támogatásával, az EUTOPIA egyetemi szövetség részeként, újabb nemzetközi lehetőséggel élhettek diákjaink. 2024. november 13-17. között intézetünk két hallgatója a párizsi Cergy Egyetemen szervezett „Innovation Challenges for Students” elnevezésű innovatív vállalkozói programon vehetett
részt. A BBTE részéről összesen nyolc diák vehetett részt az eseményen, közülük ketten intézetünk képviseletében: Kovács Kata (Adatvezérelt menedzsment mesterszak, I. év) és Vargyasi György (Pénzügy és bank, III. év).
A diákok a program első napján egy csapatösszerázó játék során ismerkedhettek meg egymással, a második napon pedig helyi vállalkozók mutatták be az egyhetes workshop fő kihívásait, amelyre a diákoknak nemzetközi csapatokban kellett megoldást találniuk. A második nap további részében a programon részt vevők megtekinthették Vincent Van Gogh utolsó otthonát, majd délután egy projekttervezés témájú workshopon fejleszthették készségeiket.
Harmadik nap minden csapat a saját projektjén dolgozott, amit másnap mutattak be a szakmai zsűrinek. A két legjobban teljesítő csapatnak lehetősége nyílt megoldásukat újra bemutatni a program döntő fordulójában. A két legjobb megoldást nyújtó csapat tagjai között szerepelt Vargyasi György diákunk is.
A program záróeseményére az utolsó napon került sor, ahol a résztvevők munkájuk elismeréseképpen oklevelet vehettek át. Gratulálunk diákjainknak a nemzetközi mezőnyben nyújtott színvonalas munkájukhoz!
Létrehozva: 2024/11/27