Csoportelső helyezést szereztek mesteriseink a németországi esettanulmány versenyen

Frissítve: 2023/10/27

2023. október 17-21 között az németországi Münster-ben került sor a University of Münster Case Club (UMCC) által szervezett világszintű gazdasági esettanulmány-versenyre (University of Münster Case Challenge 2023, UMCC). A kolozsvári Babeș-Bolyai Tudományegyetem Közgazdaság- és Gazdálkodástudományi Karának magyar tagozatos diákcsapata kimagasló teljesítményt nyújtva az első csoportfordulóban első helyen végzett, majd a harmadik fordulóig csoportelsőként vezetett. A kolozsvári csapat tagjai, Bokor-Tóth Krisztina, Pásztor Kende, Szekernyés Péter és Szőke Dóra (elsőéves Vállalkozásmenedzsment mesteris hallgatók) voltak, a csapatot dr. Rácz Béla-Gergely, az egyik felkészítő tanár kísérte el a versenyre.

A verseny csoportfordulói során a résztvevők két 3 órás, valamint egy 8 órás esettanulmányt kellett megoldjanak: az első fordulóban egy fémhulladékok újrahasznosításával foglalkozó vállalatnak (TSR–the metal company) a második fordulóban egy agráripari vállalatnak (Agravis) és végül az LVM biztosítótársaság számára kellett megoldásokat javasolni. A selejtező csoportokban a kolozsvári csapat az európai University of Amsterdam, a TU Dublin, valamint a mexikói Universidad Panamericana diákcsapataival versenyzett. Az első csoportfordulóban diákjaink szerezték a legtöbb pontot, majd a harmadik fordulóig csoportelsőként vezettek. A harmadik csoportfordulót követően, az összesített pontszámok alapján a csoportból az Universidad Panamericana jutott a UMCC Case Challenge 2023-as döntőjébe. A versenyt végül a libanoni American University of Beirut nyerte, második helyen a dániai Copenhagen Business School végzett, míg a dobogó harmadik fokára az Universidad Panamericana állhatott fel.

A csapat felkészítő tanárai dr. Szász Levente, dr. Györfy Lehel és dr. Rácz Béla-Gergely voltak.

Gratulálunk a kolozsvári csapatnak a színvonalas nemzetközi mezőnyben elért teljesítményéhez!

Létrehozva: 2023/10/27

+