Díjözön a XXIII. Erdélyi Tudományos Diákköri Konferencián

Frissítve: 2020/05/25

A járványhelyzet ellenére ez a tanév is kiemelkedő volt diákjaink kutatási munkáját tekintve is! Kiváló eredményeket értek el intézetünk hallgatói a 2020. május 22-én online módon megrendezett XXIII. ETDK két közgazdaság- és gazdálkodástudományi szekciójában, öt első, három második, négy harmadik díjat és három dicséretet elérve. A Menedzsment szekciót Éltes Rita és Kelemen Kincső, a Marketing és pénzügy szekciót Bukur Tamás és Pop Rebeka Anna hallgatóink nyerték megosztva, míg az Állam- és jogtudomány, szociológia és antropológia szekcióban Molnár Eszter hallgatónk lett az első.

A XXIII. Erdélyi Tudományos Diákköri Konferencia keretében a két közgazdaság- és gazdálkodástudományi szekcióban 18 dolgozat került bemutatásra, - valamennyi intézetünk hallgatóinak szerzeményében -, melyből a bírálók 11 dolgozatot díjazták. A 18 közgazdaságtudományi témájú nevezett és a 11 díjazott dolgozat mellett egy nem közgazdaságtudományi témájú díjazott dolgozat is született.

Ezúton is gratulálunk minden hallgatónak és témavezető oktatónak, valamint köszönetet mondunk a szervezőknek és a zsűrizésben résztvevő oktatóknak és gazdasági szakembereknek!

A XXIII. Erdélyi Tudományos Diákköri Konferencia Közgazdaság- és gazdálkodástudományi szekcióinak díjazott tudományos dolgozatai:

Menedzsment szekció

I. díj

  • Éltes Rita
  • Kelemen Kincső

II. díj

  • Csíki Ottó

III. díj

  • Nagy Miriám
  • Boga Izolda

Dicséret

  • Elek Melisa Brigitta
  • Kozma Nóra

Az Országos Tudományos Diákköri Konferenciára (OTDK) részvételi jogot szerzett: Éltes Rita, Kelemen Kincső, Csíki Ottó, Nagy Miriám, Boga Izolda, Elek Melisa Brigitta, Kozma Nóra

Marketing és pénzügy szekció

I. díj

  • Pop Rebeka Anna
  • Bukur Tamás

II. díj

  • Vizeli Ibolya
  • Breier Andrea

III. díj

  • Lázár Beáta
  • Bardóczi Beáta

Dicséret

  • Jakó Zsolt

Az Országos Tudományos Diákköri Konferenciára (OTDK) részvételi jogot szerzett: Pop Rebeka Anna, Bukur Tamás, Vizeli Ibolya, Breier Andrea, Bardóczi Beáta

Hallgatónk szerzeményében született nem közgazdaság- és gazdálkodástudományi témájú dolgozat:

Állam- és jogtudomány, szociológia és antropológia szekció

I. díj: 

  • Molnár Eszter

Az Országos Tudományos Diákköri Konferenciára (OTDK) részvételi jogot szerzett: Molnár Eszter

Létrehozva: 2020/05/25

+