Dr. Vincze Mária, a kolozsvári magyar tagozatos közgazdászképzés létrehozójának köszöntése

Frissítve: 2022/02/16

A kolozsvári Babeș-Bolyai Tudományegyetem (BBTE) Közgazdaság- és Gazdálkodástudományi Magyar Intézetének szervezésében, a kar kolozsvári épületében 2022. február 12-én került sor dr. Vincze Mária Magdolna akadémikus professzor felköszöntésére és egy tiszteletkötet átadására 80. születésnapja alkalmából.

Nem túlzás azt állítani, hogy a Tanárnő legfontosabb, történelmi jelentőségű munkássága a magyar nyelvű felsőoktatás szempontjából az, hogy 2000–2007 között elindította, majd dékánhelyettesként irányította a Közgazdaság- és Gazdálkodástudományi Kar magyar tagozatán zajló magyar nyelvű közgazdászképzést. 2004-ben ugyancsak az ő irányítása mellett indult el a Regionális Politika és Gazdaságtan mesterképzés, magyar nyelven. Ahogy Szász Levente dékánhelyettes köszöntő beszédében kiemelte, Vincze tanárnő fektette le az alapjait és az első bástyáit annak a magyar tagozatnak, amelyre ma már egy soktornyú, erős várként tekinthetünk.

Az eseményen intézetünk tagjain kívül részt vett a Tanárnő néhány volt doktorandusza is, akik azóta a Sapientia EMTE egyetem oktatói. Az ünnepségre az online térben bekapcsolódtak a BBTE magyarországi vendégtanárai is Pécsről, Budapestről és Miskolcról, akiknek a 2000-es években elengedhetetlen szerepük volt a magyar nyelvű tagozat létrehozásában, megerősítésében és működtetésében.

Az ünnepség keretében a Tanárnőt egykori kollégái egy tiszteletkötettel is meglepték, amely 28 szerző tudományos tanulmányait, esszéit és visszaemlékezéseit gyűjtötte egybe.

A Tanárnő, köszöntést viszonzó beszédében rendkívül értékes emlékeket tárt hallgatósága elé a magyar tagozat megalapítása előtti évek és az alapítás körüli nehézségekről, küzdelmekről. A beszámoló meglehetősen őszinte hangvételben történt, amelyből a téma komolysága mellett nem hiányzott a humor sem.

A BBTE magyar tagozatos közgazdász képzésének immár több mint 20 éves múltja és sikerei tükrében elmondhatjuk, hogy igencsak versenyképes, magas színvonalú iskolát hozott létre a Tanárnő, intézetünk minden tagja kivétel nélkül elmondhatja, hogy életpályáját messzemenően meghatározta a Tanárnő szellemisége, példás munkaereje, és nem utolsósorban a Tanárnő által megnyitott kapuk a BBTE magyar nyelvű közgazdász képzésén belül.

Létrehozva: 2022/02/16

+