Folyamatmenedzsment a gyakorlatban - látogatás a kolozsvári Emersonnál

Frissítve: 2016/01/16

2016. január 14-én a Közgazdaság- és Gazdálkodástudományi Magyar Intézet 3. éves Menedzsment szakirányos hallgatói meglátogatták az Emerson vállalat kolozsvári kampuszát. A hallgatókat a vállalat vezetője, Hopka Balázs úr köszöntötte, majd az egyes részlegek vezetői mutatták be az adott területek folyamatait. A program a vállalat két gyártóüzemének látogatásával zárult.

A kolozsvári Emerson vállalat meghívására, 2016. január 14-én intézetünk végzős menedzsmentes diákjai egy teljes napos vállalatlátogatáson vehettek részt az Értékteremtő folyamatok menedzsmentje tantárgy keretein belül. Intézetünk részéről a hallgatókat dr. Szász Levente, valamint drd. Rácz Béla-Gergely kísérték.

A tanulmányi látogatás a vállalat ügyvezető igazgatójának köszöntőjével, valamint a vállalat tevékenységének általános bemutatásával indult. Ezt követően a vállalat egyes részlegeinek képviselői mutatták be egy-egy 30-40 perces előadás keretén belül az értékteremtő folyamatok működését a vállalatnál. A diákok így megismerhették a vállalat ellátási láncának főbb folyamatait, a vevői és beszállítói kapcsolatok menedzsmentjét, a termelés tervezését, a logisztikai folyamatokat, valamint az import-export tevékenységeket. Minden előadás végén lehetőség nyílt kérdéseket feltenni az adott tevékenységért felelős vállalati alkalmazottaknak. Az előadásokat követően, délután a program a vállalat két gyártóüzemének látogatásával zárult, ahol a résztvevő diákok a gyakorlatban is megismerkedhettek a vállalati folyamatok napi működésével.

Köszönet a kolozsvári Emerson ügyvezető igazgatójának és munkatársainak a tartalmas program megszervezéséért és lebonyolításáért!

 

Létrehozva: 2016/01/16

+