Folyamatmenedzsment az Emersonnál: tanulmányi látogatás

Frissítve: 2016/12/19

2016. december 16-án a Közgazdaság- és Gazdálkodástudományi Magyar Intézet végzős hallgatói az Emerson vállalat kolozsvári központját látogatták meg. A hallgatókat a vállalat vezetője, Hopka Balázs köszöntötte. A diákok meglátogatták a vállalat egyik gyártó üzemét, majd az egyes részlegek vezetői mutatták be az adott egységen belül zajló vállalati folyamatokat.

2016. december 16-án a Közgazdaság- és Gazdálkodástudományi Magyar Intézet végzős hallgatói az Emerson vállalat kolozsvári központját látogatták meg. A hallgatókat a vállalat vezetője, Hopka Balázs köszöntötte. A program során a diákok meglátogatták a vállalat egyik gyártó üzemét, majd az egyes részlegek vezetői mutatták be az adott egységen belül zajló vállalati folyamatokat.

Az alábbiakban a vállalatlátogatáson résztvevő egyik hallgató rövid beszámolója olvasható:

„2016. december 16-án tanulmányi vállalatlátogatáson vehettünk részt Értékteremtő folyamatok menedzsmentje és Logisztikai menedzsment tantárgyak keretén belül, az Emerson kolozsvári kampuszán. Hopka Balázs ügyvezető igazgató és munkatársai fogadtak bennünket a vállalat székhelyén, általuk részletes betekintést nyerhettünk egy multinacionális vállalat működésébe. Megismerhettük a vállalat szervezeti struktúráját, valamint a kolozsvári egység részleges tevékenységi területeit és folyamatait. A látogatás részeként egy a kolozsvári egység által készített termék gyártósorát is végigkísérhettük.. Összességében hasznos információkkal gazdagodtunk, megismerhettük a gyakorlatba ültetett elméleti tudást és annak fontosságát egy globális vállalat nézőpontjából.”

(Brassai Hunor, 3. év, Menedzsment szakirány)

Köszönet a kolozsvári Emerson ügyvezető igazgatójának és munkatársainak a tartalmas program megszervezéséért és lebonyolításáért!

Létrehozva: 2016/12/19

+