Hallgatóink részvétele az ESET15 START versenyen

Frissítve: 2015/12/06

2015. november 28-29-én Budapesten, a Budapesti Műszaki Egyetem Management Szakkollégiumának szervezésében zajlott a 15. ESET START verseny, amelyen a Közgazdaság- és Gazdálkodástudományi Magyar Intézetet a ConsulTeam valamint az OkayGo csapatok képviselték. Mindkét csapat sikerrel vette az előválogatás szakmai akadályait, és mindkettő bejutott az élő versenyfordulóba, ahol remek teljesítményt nyújtottak. Gratulálunk!

2015. november 28-29-én Budapesten, a Budapesti Műszaki Egyetem Management Szakkollégiumának szervezésében zajlott a 15. ESET START verseny, amelyen intézetünk két hallgatói csapata is részt vett.

A Közgazdaság- és Gazdálkodástudományi Magyar Intézetet a ConsulTeam csapat – Csibi Beatrix, Gurzó Krisztina, Katona Edina és Nagy Hunor Györk –, valamint az OkayGo csapat – Borzási Aba Sándor, Boros Éva, Deák Péter és Dibernárdo Attila –  képviselte.

Mindkét csapat sikerrel vette az előválogatás szakmai akadályait és mindkettő bejutott az élő versenyfordulóba, ahol remek teljesítménnyel tisztességgel helytálltak. Az elődöntőben a részt vevő csapatoknak a Telekom Magyarország számára kellett toborzási stratégiát kidolgozniuk, melyben egy jó marketingstratégia keretében a potenciális munkavállalók megszólítására adtak ötleteket.

Gratulálunk hallgatóinknak!

Létrehozva: 2015/12/06

+