Harmadik hely a 204 csapatot felvonultató Diák Menedzsment Bajnokságon

Frissítve: 2023/04/27

Harmadik helyen végzett a Diák Menedzsment Bajnokságon a Big Shark csapat, melyet Szepessy László BBTE-s hallgatónk csapatkapitányként vezetett.  Az idei Diák Menedzsment Bajnokságon 204 csapat vett részt, melyek között további három BBTE-s érdekeltségű csapat versenyzett, a középdöntős Phoenix (Gergely Balázs, Lőrinczi Réka, Szilágyi-Nagy Zétény), illetve a selejtezőben résztvevő Láthatatlan kezek (Bogyó László, Fábián Márton, Ferencz Emőke) és Proffice (Bereczki-Orbán Péter, Dimén-Varga Ábel, Szabó Dávid). 

A feladat egy játékfejlesztő cég irányítása volt egy szimulációs platformon keresztül, illetve a megfelelő döntéseket meghozatala annak érdekében, hogy a lehető legnagyobb vállalati értéke legyen a cégnek. A Big Shark a selejtezőben és a középdöntőben is, a saját szekcióját megnyerve, az első helyet tudhatta magáénak, majd ezt követően a legjobb 10 csapat közé kerülve a harmadik helyen végzett. A döntőben, egy esettanulmányt is meg kellett oldani, amely a mesterséges intelligencia potenciális felhasználására összpontosított. A Big Shark csapat tagjai: Máthé Arnold (ELTE), Tamássy Nóra (Corvinus), Szepessy László (BBTE).

Létrehozva: 2023/04/26

+