Intézetünk oktatói nyerték el az AFER legjobb gazdaságtudományi publikációért járó díját

Frissítve: 2021/04/09

Intézetünk két munkatársa, Dr. Szász Levente és Dr. Rácz Béla-Gergely vehette át idén a Romániai Közgazdaságtani Egyetemi Karok Egyesülete (Asociația Facultăților de Economie din România - AFER) által a legjobb gazdaságtudományi, nemzetközi szintű publikációért odaítélt díjat. Az International Journal of Production Economics folyóiratban megjelent tanulmányért járó díjat és oklevelet a járványhelyzetre való tekintettel 2021 tavaszán adták át. A tanulmány szerzői között, intézetünk munkatársai mellett, két svájci kutató is megtalálható.

A Romániai Közgazdaságtani Egyetemi Karok Egyesülete (AFER), amely szervezet 57 romániai, gazdaságtudományi profillal rendelkező egyetemi kart tömörít, minden évben átadja a legrangosabb gazdaságtudományi publikációért járó díját, amelyek szerzői között romániai szakemberek, egyetemi oktatók (is) megtalálhatók. A 2019-es év legjobb publikációjáért járó díjat intézetünk kollégái vehették át az alábbi, menedzsment szakterületen készített publikációjukért, amely egy Q1-es besorolású, 5,134-es impakt faktorral és 1,049-es AIS értékkel rendelkező folyóiratban került megjelentetésre. A folyóirat a Web of Science ranglistája szerint az „Operations Research & Management Science” doméniumban 6. helyen található a 83 rangsorolt, impakt faktorral rendelkező folyóirat között.

Szász, L., Rácz, B.-G., Scherrer, M. & Deflorin, P. (2019) Disseminative capabilities and manufacturing plant roles in the knowledge network of MNCs. International Journal of Production Economics, 208, 294-304. (link: https://doi.org/10.1016/j.ijpe.2018.12.004)

A tanulmány a multinacionális termelővállalatok belső hálózatában zajló tudástranszferre fókuszál, és választ ad arra, hogy milyen szerepeket tölthetnek be ezek a vállalatok a tudás átadásában a tudást befogadó („diák”) féltől egészen a tudás átadó („tanár”) szerepig. Az esettanulmány alapú kutatás 4 ország 13 leányvállalatát vizsgálva azt is kimutatja, hogy a „diák” szerepet betöltő vállalatok (mint például a multinacionális vállalatok kelet-európai leányvállalatainak egy része) kevésbé stabil jövővel rendelkeznek, mint „tanár” szereplők, ezért a szerzők azokat a tényezőket is azonosítják, amelyek a „tanári” szerep eléréséhez szükségesek.

Gratulálunk a szerzőknek a rangos elismeréshez!
 

Létrehozva: 2021/04/09

+