Megnyitottuk a jelentkezést a Kolozsvári Egyetemista Esettanulmány Versenyre

Frissítve: 2021/04/13

A Babeş-Bolyai Tudományegyetem Közgazdaság- és Gazdálkodástudományi Karának Magyar Intézete és a Pro Oeconomica Egyesület szervezésében, 2020. május 16-án kerül megrendezésre a kar alapképzéses és mesteris hallgatói számára kiírt Kolozsvári Egyetemista Esettanulmány Verseny. A jelentkezési határidő 2020. május 1., 13 óra. Szakmai tapasztalat, vállalati kapcsolatépítési lehetőség és értékes nyeremények várják a jelentkezőket!

A Babeş-Bolyai Tudományegyetem, Közgazdaság- és Gazdálkodástudományi Kar (BBTE KGTK) Magyar Intézete és a Pro Oeconomica Egyesület szervezésében, 2020. május 16-án kerül megrendezésre a kar alapképzéses és mesteris hallgatói számára kiírt Kolozsvári Egyetemista Esettanulmány Verseny döntője, ami ebben az évben online lesz.

Az esettanulmány verseny legfőbb célja, hogy a résztvevő csapatok egy helyi vonatkozású, valós gazdasági helyzettel és problémával ismerkedjenek meg, és ennek megoldása során a megszerzett gazdasági ismereteiket gyakorlati helyzetben is kamatoztathassák.

A versenyen 4 főből álló csapatok mérik össze tudásukat, kommunikációs illetve problémamegoldói képességüket az esettanulmányok megoldása, valamint a zsűri és a közönség előtt történő bemutatás során. A versenyen résztvevő csapatok egyetemi alapképzésben (1-3. év) vagy mesteri képzésben (4-5. év) résztvevő hallgatókból tevődnek össze. A verseny a Babeş-Bolyai Tudományegyetem, Közgazdaság- és Gazdálkodástudományi Kar magyar tagozatos hallgatóinak szakmai fejlődését célzó rendezvény, amelyen más egyetemek és karok hallgatói az alábbi két feltétel együttes teljesülése mellett vehetnek részt:

  • csapatonként legfeljebb egy nem BBTE KGTK magyar tagozatos hallgató;
  • magyar tagozaton tanul vagy az adott városban és az adott szakmában nincs magyar nyelvű oktatás.

A zsűri tagjai kizárólag gazdasági szervezetek képviselőiből kerülnek ki, akik nem csupán a résztvevő csapatok teljesítményét értékelik, hanem az egyes bemutatók után kérdéseikkel, gyakorlati észrevételeikkel közvetlen kapcsolatba is kerülhetnek a hallgatókkal.

Versenyprogram

  • Jelentkezési határidő: 2020. május 1. (péntek), 13:00
  • Esettanulmányok kiküldése: 2020. május 8. (péntek) 13.00
  • Megoldások beküldési határideje a keev.bbte@gmail.com: 2020. május 14. (csütörtök), 23:59 

  • A verseny időpontja: 2020. május 16. (szombat)

Jelentkezés 

A versenyre jelentkezni a megadott határidő lejárta előtt lehet, a következő linken elérhető regisztrációs űrlap kitöltésével.

A verseny részletes leírása, szabályzata elérhető ezen a linken: KEEV - 2020

A 2020-as verseny támogatói

Főtámogatók  MOL Románia • Ortoprofil • OTP Bank Románia • Wolters Kluwer

Prémium támogatók • ALT Technologies • EastGrain • E.On Business Services Cluj • RER Vest • UBM Feed Romania SRL

Támogatók • Antares • Bonafarm • IFUA Horváth&Partners • msg systems Romania • Saxum Románia • Pick • Nobila Casa • Regioconsult 

Létrehozva: 2020/04/24

+