Megnyitottuk a jelentkezést a Kolozsvári Egyetemista Esettanulmány Versenyre

Frissítve: 2021/04/06

A Babeş-Bolyai Tudományegyetem Közgazdaság- és Gazdálkodástudományi Karának Magyar Intézete és a Pro Oeconomica Egyesület szervezésében, 2021. április 24-én  kerül megrendezésre a kar alapképzéses és mesteris hallgatói számára kiírt Kolozsvári Egyetemista Esettanulmány Verseny. A jelentkezési határidő 2021. április 13. Szakmai tapasztalat, vállalati kapcsolatépítési lehetőség és értékes nyeremények várják a jelentkezőket!

A Babeş-Bolyai Tudományegyetem, Közgazdaság- és Gazdálkodástudományi Kar (#BBTEKözgáz) Magyar Intézete és a Pro Oeconomica Egyesület szervezésében, 2021. április  24-én   kerül megrendezésre a kar alapképzéses és mesteris hallgatói számára kiírt Kolozsvári Egyetemista Esettanulmány Verseny döntője, ami ebben az évben online lesz.

Az esettanulmány verseny legfőbb célja, hogy a résztvevő csapatok egy helyi vonatkozású, valós gazdasági helyzettel és problémával ismerkedjenek meg, és ennek megoldása során a megszerzett gazdasági ismereteiket gyakorlati helyzetben is kamatoztathassák.

A versenyen 4 főből álló csapatok mérik össze tudásukat, kommunikációs illetve problémamegoldói képességüket az esettanulmányok megoldása, valamint a zsűri és a közönség előtt történő bemutatás során. A versenyen résztvevő csapatok egyetemi alapképzésben (1-3. év) vagy mesteri képzésben (4-5. év) résztvevő hallgatókból tevődnek össze. A verseny a Babeş-Bolyai Tudományegyetem, Közgazdaság- és Gazdálkodástudományi Kar magyar tagozatos hallgatóinak szakmai fejlődését célzó rendezvény, amelyen más egyetemek és karok hallgatói az alábbi két feltétel együttes teljesülése mellett vehetnek részt:

  • csapatonként legfeljebb egy nem BBTE KGTK magyar tagozatos hallgató;
  • magyar tagozaton tanul vagy az adott városban és az adott szakmában nincs magyar nyelvű oktatás.

 

Versenyprogram

  • 2021. április 13. (kedd) – Csapatok jelentkezésének határideje
  • 2021. április 14. (szerda) – Esettanulmányok kiosztása elektronikusan a csapatoknak
  • 2021. április 22. (csütörtök) 23:59 – Megoldások leadási határideje
  • 2021. április 23. (péntek) – Csoportbeosztás és sorrend kisorsolása (online)
  • 2021. április 24. (szombat) – A verseny lebonyolítása (online elődöntő csoportokban, majd nyilvános online döntő a továbbjutó csapatokkal)
  • 2021. április 24. (szombat) – Online eredményhirdetés, kiértékelés

 

Jelentkezés

A versenyre jelentkezni a megadott határidő lejárta előtt lehet, a következő linken elérhető regisztrációs űrlap kitöltésével.
A verseny részletes leírása, szabályzata elérhető ezen a linken: KEEV - 2021
A verseny honlapja itt tekinthető meg.

A 2021-es verseny támogatói

Főtámogatók: MOL Románia, Ortoprofil, OTP Bank Románia, PADME Alapítvány
Prémium támogatók: ALT Technologies, Autonet, East Grain, Deco Center, RER Vest, Saxum Románia, UBM Feed Románia, Wolters Kluwer
Alaptámogatók: Antares, BGA Zrt., Bioeel, Bonafarm Csoport, Codespring, E.ON Business Services Cluj, Goodwill Consulting, msg systems, Pick, Tenrom Cleaning Solutions

Létrehozva: 2021/03/30

+