Lezárult a 2015-ös Középiskolások Üzleti Tanulmányi Versenye

Frissítve: 2015/03/10

2015. március 6-8. között a kolozsvári Babeş-Bolyai Tudományegyetem Közgazdaság- és Gazdálkodástudományi Magyar Intézete és a Pro Oeconomica Egyesület szervezésében került sor a VII. Középiskolások Üzleti Tanulmányi Versenyének döntőjére. A versenyen középiskolás diákokból álló, 3 fős csapatok vehettek részt. Idén az Anteres Románia esete került megvitatásra.

A Közgazdaság- és Gazdálkodástudományi Magyar Intézet és a Pro Oeconomica Egyesület hetedik alkalommal szervezte meg a Kolozsvári Esettanulmány Napok rendezvénysorozatát. A párhuzamosan zajló Kolozsvári Egyetemista Esettanulmány Versenye és a Középiskolások Üzleti Tanulmányi Versenyének döntő fordulóira 2015. március 8-án került sor. A két verseny résztvevői az Antares Románia által szolgáltatott esettanulmányon dolgoztak. A középiskolásoknak az esetet szolgáltató cég értékesítési és kommunikációs támogatására kellett javaslatot tenniük. A két elektronikus forduló pontszámai alapján döntőbe jutó 16 csapat méltán lehet büszke teljesítményére, hiszen 54 jelentkező csapat közül kerültek a kolozsvári döntőbe. A versenyre 25 középiskolából, Erdély 17 településéről neveztek 11-12. osztályos diákok. A döntős csapatoknak hét óra állt rendelkezésükre, hogy kidolgozzák javaslataikat a felvetett problémára. Megoldásaikat vállalati szakemberekből álló zsűri előtt prezentálták.

A döntőben résztvevő csapatok: Angyali befektetők - Bolyai Farkas Elméleti Líceum, Marosvásárhely; Céltartalékok - Apáczai Csere János Elméleti Líceum, Kolozsvár; Contractor Trio - Benedek Elek Pedagógiai Líceum, Székelyudvarhely; Gyöngytyúk RT - Nagy István Művészeti Középiskola, Csíkszereda; KBT - Mikes Kelemen Elméleti Líceum, Sepsiszentgyörgy; Kereskedők - Kölcsey Ferenc Főgimnázium, Szatmárnémeti; Két csaj meg egy kicsi - Petőfi Sándor Elméleti Líceum, Székelyhíd;kOnkuREncia - Nagy Mózes Elméleti Líceum, Kézdivásárhely; LángÉsz - Áprily Lajos Főgimnázium, Brassó; métrage - Orbán Balázs Gimnázium, Székelykeresztúr; Profithajhászok - Csiky Gergely Főgimnázium, Arad; Reko - Baczkamadarasi Kis Gergely Református Kollégium, Székelyudvarhely; Toblerone - Báthory István Elméleti Líceum, Kolozsvár; Undiscovered - Tamási Áron Gimnázium, Székelyudvarhely; Végrehajtók - Horváth János Elméleti Líceum, Margitta (teljes lista). 

Az VII. Középiskolások Üzleti Tanácsadó Versenyének díjazottjai:

I. hely – Undiscovered csapat: Kelemen Kincső, Boros Éva, Szász Bálint;

Tamási Áron Gimnázium, Székelyudvarhely, irányító tanár: Dimén-Varga László.

II. hely – KOnkurencia  csapat: Orbán Renáta, Dáni Eszter, Beck Orsolya;

Nagy Mózes Elméleti Liceum, Kézdivásárhely, irányító tanár: Damó Csaba.

III. hely – Toblerone csapat: Nagy Réka, Péter Fruzsina, Nagy Tekla;

Báthory István Elméleti Liceum, Kolozsvár, irányító tanár: Rácz Béla.

Dicséret – Céltartalékok csapat: Tasnádi Márta, Ursu Laura, Filep Renáta;

Apáczai Csere János Elméleti Liceum, Kolozsvár, irányító tanár: Pálffy Hajnalka.

Dicséret – REko csapat: Gagiu Krisztina-Beáta, Szigyártó Sára, Szabó Attila;

Baczkamadarasi Kis Gergely Református Kollégium, Székelyudvarhely, irányító tanár: Lőrincz Edit.

A díjazott csapatok tagjai pluszpontban részesülnek a Babeş-Bolyai Tudományegyetem Közgazdaság- és Gazdálkodástudományi Karára történő felvételi során.

A Középiskolások Üzleti Tanácsadó Versenyének zsűrijében a Babeş-Bolyai Tudományegyetem Közgazdaság- és Gazdálkodástudományi Kar magyar tagozatán diplomát szerzett fiatal közgazdászok véleményezték a munkákat és osztották meg tapasztalataikat és észrevételeiket a tanácsadásban szárnyukat próbálgató középiskolásokkal. A zsűri: Salamon Ádám, Key Account Manager - Misys Digital Channels; Laczkó Dénes, Üzletág igazgató - Marso Romania; Ábrahám Krisztina, Junior belső tanácsadó - Greenergy Hungary Holding; Lőrincz Boglárka, Administration specialist - msg systems Romania; Kürti László, Business Engineer -Wolters Kluwer Financial Services; Csorvási Endre, elemző -Morgan Stanley; Vincze Tamás, kereskedelmi  igazgató - East Grain; Kristály Csaba, Logisztikai elemző - Mol Romania; Joita Nicoleta, Pénzügyi elemző - Melinda-Impex Instal; Benkő Zsolt, Kereskedelmi asszisztens - Melinda-Impex Steel; Barok István, Üzletfejlesztési projektvezető - Bonafarm Zrt.; Dorner Boglárka, Senior Controller Analyst - Exxon Mobil Magyarország; Ábrán Csilla, Controller - Marso Romania; Farkas Csongor, Vezetési tanácsadó - IFUA Horváth & Partners. 

Létrehozva: 2015/03/10

+