Logisztikai menedzsment a gyakorlatban: vállalatlátogatás az Autonetnél 2022

Frissítve: 2022/12/13

Intézetünk 3. éves Menedzsment, valamint Pénzügy és Bank szakirányos hallgatói tanulmányi kiránduláson vehettek részt a szatmárnémeti székhellyel rendelkező Autonet Importnál. A 2022. december 9-én szervezett vállalatlátogatáson a közel 50 résztvevő diák részletes betekintést nyerhetett a cégcsoport működésébe, valamint a komplex logisztikai folyamatok menedzsmentjébe. A diákokat Lieb Mihály, az Autonet egyik tulajdonosa, Cristian Matei, az Autonet Import Románia CEO-ja, Ilonczai Tamás, a vállalat marketingmenedzsere, valamint Kocsis Attila, a vállalat logisztikai vezetője fogadták, akik előadásuk során megosztották gazdag szakmai tapasztalatukat a résztvevő közgazdász hallgatókkal. A bemutatókat a logisztikai folyamatok ismertetése követte, amelyeket a diákok élőben is megtekinthettek a vállalat logisztikai központjában. A diákcsoportot egyetemi részről dr. Szász Levente, egyetemi tanár, dékánhelyettes, valamint Kelemen Kincső, doktori hallgató kísérték el.

Az alábbiakban három résztvevő diák közös élménybeszámolója olvasható a vállalatlátogatásról:

„Nagy élmény volt számunkra betekinteni az Autonet vállalatcsoport működésébe, amely által még jobban megérthettük az egyetemen tanult logisztikai folyamatokat. A prezentációk során nemcsak a vállalatot ismerhettük meg, hanem a vállalatvezetők személyes tapasztalatait, véleményét. Útbaigazítást és szakmai tanácsokat is kaptunk a jövőre nézve, valamint inspiráló volt számunkra, ahogyan a vezetők   25 év távlatából is ilyen lelkesedéssel és átéléssel beszélnek a cégről és hisznek abban, hogy kitartással és kemény munkával bármi megvalósítható.  A prezentációk után élesben is megismerhettük a logisztikai folyamatokat és láthattuk, hogyan zajlanak a vállalat raktárán belüli tevékenységek. Egy nagyon tartalmas látogatásban volt részünk, melyhez szívélyes vendéglátás és egy jó hangulat társult.”

Bodó Abigél-Bernadett, Ferencz-Csibi Andrea és Pap Petra

További részletek itt olvashatók

Létrehozva: 2022/12/13

+