Logisztikai menedzsment az Autonet Csoportnál – tanulmányi kirándulás

Frissítve: 2018/12/10

Intézetünk 3. éves Menedzsment, valamint Pénzügy és bank szakirányos hallgatói 2018. december 7-én tanulmányi kiránduláson vehettek részt a szatmárnémeti székhellyel rendelkező Autonet Csoportnál, ahol részletes betekintést nyerhettek a cégcsoport működésébe, valamint a logisztikai folyamatok menedzsmentjébe. Köszönjük az Autonet Csoport képviselőinek a nagyszerű fogadtatást és a színvonalas szakmai programot!

Az alábbiakban két résztvevő diák beszámolója olvasható a pénteki nap eseményeiről:

„Tanulmányi kirándulásunk keretén belül az Autonet Import szatmárnémeti székhelyét látogattuk meg, ahol nagyon szívélyes fogadtatásban volt részünk. Megismerkedhettünk a cégcsoport történetével és betekintést nyerhettünk az európai szinten is elismert cégcsoport működésébe, Lieb Mihály társtulajdonos és Ilonczai Tamás marketingmenedzser által. Miután ebéddel is megvendégeltek bennünket, Varga Henrietta előadásában megismerhettük a vállalat HR folyamatait, struktúráját, valamint a belső kultúra alapelveit, melyek hozzájárulnak a mindennapi működéshez és összetartják az Autonet csapatát.  A logisztikai technikus, Szabó Levente, bemutatta a cég logisztikai folyamatait, melyeket később élőben is megtekinthettünk a raktárlátogatás alatt. A nap fénypontja az élő Skype kapcsolás volt a bukaresti raktárból, ahonnan a helyi projektmenedzser virtuálisan körbevezetett a logisztikai központban, így megláthattuk, milyen összehangolt és komplex folyamat, hogy a termék eljusson a polcról a teherautóig, majd onnan a megrendelőig. Jó volt látni, hogy az Autonet csapata egy nagycsalád, ahol mindenki örömmel dolgozik egy közös cél érdekében, ami az autóvezetői társadalom igényeinek magas színvonalon történő kielégítése.”

Máté Anita, 3. év, Menedzsment szakirány

„2018. december 7-én lehetőségem nyílt a Logisztika tantárgy keretén belül a szatmári Autonet Import disztribúciós központjának tevékenységét megismerni, mely az autóalkatrészek forgalmazásának piacán fejti ki működését. Az egy napos vállalati látogatás során megismerhettem, hogyan is épül fel az Autonet, kik töltenek be vezetői pozíciót a cégen belül, milyen víziói vannak a tulajdonosnak, illetve milyen raktározási eljárások mennek végbe. Ebéd után videó-konferencia segítségével bemutatásra került a vállalat bukaresti logisztikai központja, betekintést nyerhettem az ország első robotizált raktárába, melynek neve AutoStore: egy rendszer, mely gyorsítja a folyamatokat, illetve csökkenti a hibák számát.

A látogatás második felében a vállalat egy alkalmazottja végigkísért minket az Autonet különböző raktáraiban, bemutatva annak fontosabb részeit. Összegezve tehát a látottakat, kijelenthetem, hogy a látogatás remek gyakorlati alapot adott, mely kiegészíti az egyetemen elsajátított elméleti tudást.”

Costiniuc Norbert-Dániel, 3. év, Pénzügy és bank szakirány

Létrehozva: 2018/12/10

+