Megnyitottuk a jelentkezést a Kolozsvári Egyetemista Esettanulmány Verseny 2023-es kiadására!

Frissítve: 2023/02/23

A Babeş-Bolyai Tudományegyetem Közgazdaság- és Gazdálkodástudományi Karának Magyar Intézete és a Pro Oeconomica Egyesület szervezésében, 2023. március   19-én  kerül megrendezésre a kar alapképzéses és mesteris hallgatói számára kiírt   Kolozsvári Egyetemista Esettanulmány Verseny.   A jelentkezési határidő 2023. március 5.

Szakmai tapasztalat, vállalati kapcsolatépítési lehetőség és értékes nyeremények várják a jelentkezőket!

A Babeş-Bolyai Tudományegyetem, Közgazdaság- és Gazdálkodástudományi Kar (BBTE KGTK) Magyar Intézete és a Pro Oeconomica Egyesület szervezésében,   2023. március 19-én    kerül megrendezésre a kar alapképzéses és mesteris hallgatói számára kiírt   Kolozsvári Egyetemista Esettanulmány Verseny   döntője.

Az esettanulmány verseny legfőbb célja, hogy a résztvevő csapatok egy helyi vonatkozású, valós gazdasági helyzettel és problémával ismerkedjenek meg, és ennek megoldása során a megszerzett gazdasági ismereteiket gyakorlati helyzetben is kamatoztathassák. A versenyen 4 főből álló csapatok mérik össze tudásukat, kommunikációs illetve problémamegoldói képességüket az esettanulmányok megoldása, valamint a zsűri és a közönség előtt történő bemutatás során.

A versenyen résztvevő csapatok egyetemi alapképzésben (1-3. év) vagy mesteri képzésben (4-5. év) résztvevő hallgatókból tevődnek össze. A verseny a Babeş-Bolyai Tudományegyetem, Közgazdaság- és Gazdálkodástudományi Kar magyar tagozatos hallgatóinak szakmai fejlődését célzó rendezvény, amelyen más egyetemek és karok hallgatói az alábbi két feltétel együttes teljesülése mellett vehetnek részt:

  • csapatonként legfeljebb egy nem BBTE KGTK magyar tagozatos hallgató;
  • magyar tagozaton tanul vagy az adott városban és az adott szakmában nincs magyar nyelvű oktatás.

A zsűri tagjai kizárólag gazdasági szervezetek képviselőiből kerülnek ki, akik nem csupán a résztvevő csapatok teljesítményét értékelik, hanem az egyes bemutatók után kérdéseikkel, gyakorlati észrevételeikkel közvetlen kapcsolatba is kerülhetnek a hallgatókkal.

Versenyprogram

  • 2023. március 5. - jelentkezési határidő
  • 2023. március 9. - esetek kiosztása
  • 2023. március 19. - döntő

A versenyre itt jelentkezhettek!

Létrehozva: 2023/02/23

+