Németországi esettanulmány-versenyen vehetnek részt mesteris hallgatóink

Frissítve: 2020/10/09

Az előző évek kiváló nemzetközi versenyeredményeinknek köszönhetően a Münsteri Egyetem The Digital UMCC 20.20 versenyén vehetnek részt a mesteris hallgatóink október 21-23 között.

A kiemelkedően erős nemzetközi mezőnyben Barabási Tamás, Borsos András, Kelemen Kincső és Jakó Zsolt mesterképzéses hallgatóink fogják képviselni egyetemünket. A versenyen 16 gazdasági oktatást nyújtó egyetem diákcsapatai vehetnek részt az amerikai, ázsiai és európai kontinens számos országát képviselve, köztük a kolozvári Babeș-Bolyai Tudományegyetemet képviselő négyfős csapat is. A globális verseny színvonalát mutatja az is, hogy a résztvevők között olyan diákokat is találunk, akik neves amerikai egyetemek MBA programján végzik tanulmányaikat.

Sok sikert kívánunk hallgatóinknak!

A versenyről bővebb információt itt lehet találni.

Létrehozva: 2020/10/09

+