Nemzetközi mezőnyben dobogósak a BBTE magyar tagozatos közgazdász hallgatói

Frissítve: 2019/08/14

Az Imperial College London mögött második helyezést és különíjat értek el hallgatóink a budapesti Solvers’ Cup nemzetközi esettanulmány verseny 10 órás esettanulmányának megoldásával. Borsos András (Pénzügy és bank, II. év), Farkas-Hegyi Beatrix (Menedzsment, I. év), Szép Hunor (Pénzügy és Bank, I. év) és Tiboldi Dorka (Gazdasági informatika, I. év) kiválóan képviselték intézetünket az erős mezőnyben.

2019. augusztus 8-11 között a budapesti Case Solvers szervezésével megrendezésre került a Solvers Cup nemzetközi esettanulmány verseny. A versenyen két különböző vállalat számára kellett megoldást nyújtsanak diákjaink. A csapatoknak négy óra állt rendelkezésükre, hogy kidolgozzanak egy terjeszkedési stratégiát a DHL számára, valamint tíz órájuk volt arra, hogy megoldást találjanak az Amigos for children nevű magyarországi nonprofit szervezet jövőbeli kihívásaira.

A két megoldást külön díjazták a szervezők. A négy órás esetnél a csapatunk negyedik helyezést ért el, a tíz órás esetnél pedig a dobogó második helyén végeztek az Imperial College London csapata mögött, valamint elnyerték a legjobban megvalósítható megoldás különdíját.

A csapat felkészítő tanárai dr. Szász Levente, dr. Györfy Lehel-Zoltán és dr. Rácz Béla-Gergely voltak.

Gratulálunk!

Létrehozva: 2019/08/14

+