TOP 5-ös helyezés a torontói nemzetközi esettanulmány-verseny döntőjében

Frissítve: 2022/01/19

Az egyetemünket képviselő mindkét diákcsapat kiválóan szerepelt a kanadai University of Toronto keretein belül működő Rotman Commerce Entrepreneurship Organization által szervezett nemzetközi esettanulmányi-verseny döntőjében. Mindkét csapat sikerrel teljesítette a világszintű selejtezőt, hiszen bejutottak a top10-es döntőbe, az egyik kolozsvári csapat pedig a legjobb 5 közé is bejutott, bemutatva megoldását a döntő utolsó fordulójában is.

2022. január 15-én került megrendezésre az online térben a kanadai Boundless Case Competition, a University of Toronto nemzetközi esettanulmány-versenyének döntője, amelyen a kolozsvári Babeș-Bolyai Tudományegyetem (BBTE) Közgazdaság- és Gazdálkodástudományi Karát két négyfős, magyar tagozatos diákcsapat képviselte.

A verseny során a csapatok feladata egy növekedési, értékesítési, illetve finanszírozási stratégia kidolgozása volt a Quebec régióban tevékenykedő Novagrow vállalat számára. Az előfordulón mindkét csapat bemutatta megoldását, majd a 10 csapatból kiválasztásra került 5, többek között az egyetemünket képviselő Phoenix csapat is, akik a döntőben ismét lehetőséget kaptak, hogy meggyőzzék a vállalati szakemberekből álló zsűrit a kidolgozott stratégia megvalósíthatóságáról.

A döntőt követően a szervezők az első két helyezést elérő egyetemi csapatot díjazták:

  • I. hely: Western University (Kanada)
  • II. hely: University of Waterloo (Kanada)

A kolozsvári BBTE Közgazdaság- és Gazdálkodástudományi Karát képviselő csapatok eredménye:

  • TOP 5-ös helyezés - Team Phoenix: Székely Evelin Beáta (Gazdasági informatika, 2. év), Székely Noémi (Menedzsment, 2. év), Szekernyés Péter (Pénzügy és bank, 2. év) és Szőke Dóra (Menedzsment, 2. év)
  • TOP 10-es szereplés - Team UNIT: Csenteri András Gergely (Gazdasági informatika, 3. év), Domokos Ferenc (Menedzsment, 3. év), György Ákos (Pénzügy és bank, 3. év) és Pásztor Kende Ferenc (Menedzsment, 2. év)

A kolozsvári csapatok felkészítő tanárai dr. Györfy Lehel-Zoltán, dr. Rácz Béla-Gergely és dr. Szász Levente voltak. Gratulálunk mindkét diákcsapatnak a kiváló teljesítményhez!

Létrehozva: 2022/01/19

+