Véget ért a Kolozsvári Esettanulmány Napok 2022-es kiadása

Frissítve: 2022/04/15

A Forgószél, pontosabban a székelyudvarhelyi Tamási Áron Gimnáziumot képviselő 4goSale fantázianevű csapat vitte el az erdélyi középiskolák számára rendezett esettanulmány-verseny fődíját. 96 versenyző diák, 30 partnervállalat, 43 gazdasági szakemberből álló zsűri, 23 500 lej összdíjazás, számtalan különdíj. Lezárult a XIV. Kolozsvári Esettanulmány Napok, amelyet idén az előző évektől eltérően ismét élőben, Kolozsváron szerveztek meg a Babeş-Bolyai Tudományegyetem Közgazdaság- és Gazdálkodástudományi Karának épületében.

A középiskolások mezőnyében a szakmai zsűri a székelyudvarhelyi Tamási Áron Gimnázium 4goSale csapatát díjazta, ők zsebelhették be a 3000 lejes fődíjat. Az egyetemisták közül az első helyet és ezzel a 4000 lejes fődíjat is a MindInflation csapat zsebelte be. Mindezek mellett a támogatóknak köszönhetően a nyertes csapatok ajándékcsomagokat is kaptak, az esetet szolgáltató cég profiljához hűen az első helyezett csapatok a pénznyeremény mellett az Ortoprofil (esetadó vállalat) jóvoltából ortopéd párnákkal is gazdagodtak.

„Örülünk, hogy ismét középiskolások, egyetemisták és szakmabeliek töltötték meg az közgáz Auláját szombaton. A verseny nem csak az esetet szolgáltató vállalatnak egy tökéletes alkalom, hogy egy külső elemzést kapjon a versenyzők részéről, amit potenciálisan implementálhatnak a jövőben, hanem a versenyzők is szakmai kapcsolatokat alakíthatnak ki a támogatókkal, már az egyetemi évek alatt. A középiskolások a fizikailag megszervezett versenynek köszönhetően pedig szintén belekóstolhattak a kolozsvári egyetemista életbe.” - fejtette ki dr. Szász Levente, a kar magyar tagozatért felelős dékánhelyettese.

A szombati nap már reggel 9-től megkezdődött a középiskolásoknak, akik négyes selejtezőcsoportokban mutatták be az általuk kidolgozott esetmegoldásokat. Ezek közül a zsűri a legjobbakat továbbjuttatta, minden csoportból 1 csapatot, akik a kolozsvári Babeş-Bolyai Tudományegyetem Közgazdaság- és Gazdálkodástudományi Kar Aulájában ismét bemutatták a megoldásaikat. A középiskolások bemutatója után az egyetemista csapatok nyűgözhették le a zsűrit, ugyancsak megharcolva egymással a délelőtti csoportfordulókban.

A XIV. Középiskolások Üzleti Tanácsadó Versenye (KÜTV) díjazottjai

1. hely: 4goSale – Dimén-Varga Ábel, Tóth Attila, Bereczki-Orbán Péter (Tamási Áron Gimnázium, Székelyudvarhely, irányító tanár: Dimén-Varga László);
2. hely: Doge – Albert-Nagy Brigitta, Szalontai Kata, Zoványi Tamás Tibor (Báthory István Elméleti Líceum, Kolozsvár, irányító tanár: Módi Timea);
3. hely: Just4Fun – Szabó Csaba, Márton Janka, Lőrinczi Eszter (Bolyai Farkas Elméleti Líceum, Marosvásárhely, irányító tanár: Gál Győző).

Dicséret:

  • Aranyhármas – Fazakas Örs-Miklós, Zsók Gabriella, Ladó Nóra (Segítő Mária Római Katolikus Gimnázium, Csíkszereda, irányító tanár: Kolumbán Magda);
  • Zsvépsz –Laping Dávid, Horváth Andrea, Győrfi Szabolcs (János Zsigmond Unitárius Kollégium, Kolozsvár, irányító tanár: Albert Hajnalka);
  • FSD – Szilágyi Gabriella, Forró Gellért, Deák Roland (Salamon Ernő Elméleti Gimnázium, Gyergyószentmiklós, irányító tanár: Nagy Dénes Zsolt);
  • A jó, a rossz és a csúf – Gödri-Martis Huba, Vizi Attila, Balog Barnabás Dezső (Székely Mikó Kollégium, Sepsiszentgyörgy, irányító tanár: Gazdag Ildikó);
  • Bevállal-Ások – Bodor Tímea Blanka, Oláh Ágota, Biró Ágnes (Márton Áron Főgimnázium, Csíkszereda, irányító tanár: Tódor Imre).

MindInflation – Bugár Anna, Balázs Kristóf, Székely Noémi, Bokor-Tóth Krisztina

A XXVII. Kolozsvári Egyetemista Esettanulmány Verseny (KEEV) díjazottjai

1. hely: MindInflation – Bugár Anna, Balázs Kristóf, Székely Noémi, Bokor-Tóth Krisztina;
2. hely: UNIT – Dinea Márk-Andrei, Albert Zsófia, Antal András, Bánffy Zsófia;
3. hely: Fortuna – Székely Evelin, Szőke Dóra, Benedek Orsolya, Pásztor Kende.

Dicséret:

  • Gravity – Erőss Ákos, Szepessy László, Zsombori Péter, Kovács Kata;
  • Iconic – Lőrinczi Réka, Gergely Balázs, Székely Balázs, Szilágyi-Nagy Zétény;
  • KEEVie– Bauer Dániel-József, Bugyi Zsófia, Kalló Vilmos, Fekete Kristóf.

Közönségdíjas csapatok:

  • KÜTV Facebook lájkverseny nyertese: Arany hármas – Fazakas Örs-Miklós, Zsók Gabriella, Ladó Nóra (Segítő Mária Római Katolikus Gimnázium, Csíkszereda, irányító tanár: Kolumbán Magda);
  • KEEV Facebook lájkverseny nyertese: UNIT – Dinea Márk-Andrei, Albert Zsófia, Antal András, Bánffy Zsófia;
  • Kolozsvári Esettanulmány Napok Instagram Battle nyertese: Gravity – Erőss Ákos, Szepessy László, Zsombori Péter, Kovács Kata.

 

Gratulálunk a kolozsvári döntőbe  jutott  csapatoknak!

XIV. Középiskolások Üzleti Tanácsadó Versenye (KÜTV)

  • Babkák   –  Bodnár Mónika Brigitta, Hossu Ágnes, Kozma Péter Balázs (Ady Endre Elméleti Líceum, Nagyvárad, irányító tanár:   Antonie Csilla);
  • BigMoneyMoves   –  Vlădescu Nyisztor Márk, Sebestyén Márk, Tankó Hilda (Baczkamadarasi Kis Gergely Református Kollégium, Székelyudvarhely, irányító tanár:   Lőrincz Edit);
  • Blaze   –  Nagy Henrietta, Sipos László Örs, Vita Nikolett (Bolyai Farkas Elméleti Liceum, Marosvásárhely, irányító tanár:   Kacsó Csongor);
  • Golden Trio   –  Koch Viktória, Varga Viktória, Krakkó Fanni (Kölcsey Ferenc Főgimnázium, Szatmárnémeti, irányító tanár:   Farkas Tünde);
  • Mester hármas   –  Simon Edvárd, Ungár Laura Rebeka, Szatmári Margit-Anna (Apáczai Csere János Elméleti Liceum, Kolozsvár, irányító tanár:   Pálffy Hajnalka Éva);
  • Orion   – Gergely Zsolt, Szakáli Mercédesz, Lakatos Áron (Joannes Kajoni Szakközépiskola, Csíkszereda, irányító tanár:   Sükösd Annamária);
  • PénzÉszek   – János Emőke, Tankó Imola, Barszán Ágnes (Segítő Mária Római Katolikus Gimnázium, Csíkszereda, irányító tanár:   Bálinth Erzsébet);
  • The Fake Investors   –  Kiss Péter, Balla Helga, Király Kata (Colegiul Național Silvania Zalău, Zilah, irányító tanár:   László László).

Kolozsvári Egyetemista Esettanulmány Verseny (KEEV)

  • Agymanók   –  Balog Máté, Corbeanu Nóra, Ignát Réka, Veres Melitta;
  • AllIn   –  Pávai-Marossy Zsófia-Reka, Vernes Anita-Beatrix, Mihály Dávid, Szabó Apor;
  • Griffin   – Kis Áron, Szász Bálint, Kovács Ferenc, Mihok Henrietta;
  • Stonks   –  Réti Dávid-Árpád, Székely Csaba, Tófalvi Nóra-Eszter, Veres Andor;
  • Technokrats  –  Fülöp Tihamér-Balázs, Császár-Pál Zsombor, Erdélyi Erika, Balázs Eszter;
  • 4Trollers   –  Bata Kátai Nóra, Kajtár Zsófia, Endes Johanna, Heinrich Alexandra Júlia.

 

Köszönjük szponzorainknak!

Főtámogatók: Ortoprofil, Mol Románia, Wolters Kluwer;

Prémium támogatók: Autonet, Bonafarm, Melinda-Impex Instal, Melinda Steel, Mendola Group, OTP Bank Románia, Saxum Románia, Solventure, Bibas, Impar, OTP Bank Magyarország, Elite Conta;

Alap támogatók: Antares, Apemin Tusnad, East Grain, Goodwill Consulting, IFUA Horváth & Partners, msg systems Romania, Regioconsult, UBM Feed Romania, Bioeel, NGI Systems, Crush Distribution, Diversity Advertising, VIBE Fesztivál, Top Invest.

Létrehozva: 2022/04/14

+